Mikor az Ige eleven új korszakába jut, tapasztaljuk, hogy korlátlanul megnövekedett a kimondhatatlan szavak száma, mégis pontosítják a tárgyra mutatás biztonságát. Érthető magyarázat nélkül a beszéd szabadsága kérdéses, cáfolja az igazság eszméjét. Mert valójában öt témáról hallgatnak azok, akik egyet szabadon kitárgyalnak. Öt téma megmarad az önértelem igazságának, és csak egy lesz hazugság, miről épp szó van. Valójában a kor nem a civilizációról szól, ami önértelem igazságának válsága, a téma mégsem találkozik az önreflexióval. Inkább szeret célra tartani az ember, és valóban öt célra tartása tekinthető lövés nélkül is telitalálatnak. Nem beszélhetünk találatról, ha az ember rendre kiválasztja a téves hatodik célra tartást, amiről hallgatni kellene.
Előadás bevezetőjének írásra nem kérnek fel az emberek avatatlant. Ha a személyt megfelelőnek tartják, még kevésbé emelnek avatatlant maguk közé a hivatalos hirdetőoszlopokon. A közlés hiedelemre épül, bevezetőt avatott írhat Egy Isten hit ma támadott. Katolikus atya a napokban a templomtérben a hitre jutott prostituáltra mutatott rá, mint a kivételre. Az eredeti tanítás egyértelmű rámutatás, irányát követe figyelmeztetni akartam az atyát a fogadott gyermekség tágabb értelmére. Őszintén beláttam, hogy jobban teszem, ha nem csinálok magamból sem olyan szenteskedő írástudót, aki még vizet sem önt a házába betérő Jézus lábára, miközben a hívővé lett prostituált illatos olajjal kente meg az Úr lábát, ahogy Lukács evangéliumában olvasható. Van, aki megkülönböztesse a hívőket, a láb megkenése búcsú annak, aki járja az útját a keresztre feszítés felé, az Emberfiának. Az Ige a cselekvés szavait megtalálja, közben mutat rá tárgyára. A bűnbánat fontossága és a vallás támadottsága a tény, mégis a fogadott gyermek számíthat örökségére.
Az ember királyi énje, az Ige élő új korszakában, a kimondható szavak sokasága miatt eltévedő és megtérő irányt mutathat. A tévedés mesze vihet, a megtérés közelséghez, akkor a rákérdezés megszokott visszautasítása fájó realitás. Bevezetőnek írása nem megfelelő személytől, csak célra tartás. Ha a lelkeket Lélekhordozóvá lehet lenni, elküldi a Lelket a rákérdező királyi én az egzisztenciának, hogy hordozza. Megkereshet így egzisztenciánk még nagyobb bajnokot, aki hitében majd feloldódik. Az elmének hitében szabad választása van, csak a szolgáló énjét nem tagadhatja meg, akit személyessé tehet. Az alany, aki kenyeret és bort kap, alanyi voltában osztja meg. Azt áldja, és ha szétosztja oda mutat, a kitáruló kapura, ahol kezdődött a szolgasága. Ha a szolga törvénye örömhír lesz, és a szolgálat a törvény betöltése éppen az, aki szolganépének megfeszítettje, akkor a kollektivista, demokratának nevezett kísérteties személy nem lehet realista, mikor hasonlít imperátor önmagára. Meghasonlott korok tanúja nem tud megtérni a királyi énhez, hitre tanítani sem fog, ha nem az Igére kérdez, és nem mondja ki, megtérek hozzád Uram. Aki Lélekhordozásra nem vállalkozik, az taníthatja a Lelkes egzisztenciát moralizálva?
Mi az Ige elevensége, ha a realitás, hogy Római Péter lája a pusztulást, és a Rómát fenyegető veszélyt. Rákérdezhet arra, hogy ez a fenyegetettség jelen idejű, és milyen jellegű? Lehetséges, hogy a múltban történése lett az Ige, és beteljesít egy mondatot, ami nyilvánvalóan mai folyamat, mert túlságosan egyszerű, vagy épp nagyon összetett jelenséget mondott ki. Korunkban a fenyegetettség, és az veszély leplezésének ténye is nagyon valóságos, ugyanis a jelenségeket olyan mértékű komplexitásban láthatja a világ, hogy nem akar, nem tud hinni az igazság egyszerűségében, és erejében. A szabad akarat értéke miatt, egy korszakhatárt, vagy a világ végét rákérdezés helyett visszamutatással lehet időszerűvé tenni. A rámutatás visszaható oksági viszony, hitbéli természetű, hirdetés, ha az ígért öröm beteljesedése. Másrészt elsőként mindig a hitre lehet és kell kérdezni, mert hallásból van a hit, és hit kérdése miatt a válasz is konkrét lesz. Ha nem kérdezünk, és ez a valós, akkor viszont nem érthetjük meg a bekövetkezett események „időszerűségét”. A pusztítás közelsége annak a veszélye, hiszen a jelen nem kérdez vissza a jövőre, az isteni ígéret látott terveire, hogy a „múltbeli eseményben” lássuk a mai fenyegetettséget. Ha igaz, hogy nincs belátás a hit nélkül, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy az Isten meghaladhatatlan bizalma miatt, az emberen keresztül nyilvánvalóvá tehet valamit, ami létezett az Isteni tervben, de az ember miatt nem valósult meg. Mondható, hogy a megvalósult hittanítások részleteiben visszautalva emlékezetnek a múltra, és a profán jelenre. Ígéretet kaphat az ember az Istentől, mégis az ígéret számára idővel értelmezhetetlen. Nincs elhatározva a pusztulás, Római Péterre ezért hivatkozom, mert az időkben megvilágosítva lesz az Isteni terv olyan formában, ami változtat az „időszerűségen”. Rá lehet kérdezni Isten tervére az írásokban, mert ahogy a megváltás történelmi eseménye jövő idejű, úgy jelen idejű lehet okozatában. Idehozhatnám a gyermekkori emlékemet, aki akarja értelmezze. Három titkot kellene leírnom, és nem tehetem, mert az első annyira egyszerű, hogy a következő kettő fényében súlytalanná válna, és ha mégis megkísérelném a három titkot egybefoglalni, elveszne a lényeg, amire ezek a titkok együtt rámutatnak. Ezek így ismereti titkok maradnak, említve azért érthetők.
Kisiskolás voltam, és házacskát építettem egy ecetfa ágai közé. Az ecetfa törékeny, ezért le kellett bontanom. Ami lelki válságot okozott, úgy éltem meg, mintha a fáról levezérelt volna a felnőtt logika, és úszni sem tanultam meg a lelki görcs miatt. Hozzá tartozik az én Noé bárkám építésének előzményeihez, ami az ecetfa ágai között valóságos volt bizonyos értelemben, ugyanis a ház pincéjét, az alagsort, minden esőzés alkalmával elöntötte a víz. A Lélek keresztség után, a szemináriumi teremben értettem meg, hogy lehet egy új iránya a titkoknak. Nekem a kisház biztonságot jelentett, mint az a hegy, ahol megfeneklett Noé bárkája a vízözön után, ahogy leírták. Ide menekültem az esőzés után. A bontás után lélekben mindig lefele tekintettem, mégsem néztem vissza a „rossz emlékre”. A szeminárium után, bizonyos értelemben már két irányba tekintve látom, hogy Ararát hegy rajta a Bárkával nem biztosabb hely, mint az ecetfa. Az ismeret feloldhat lelki görcsöket, ahogy a Bárkából is ki kell jönni.
Előadás bevezetőjének írásra nem kérnek fel az emberek avatatlant. Ha a személyt megfelelőnek tartják, még kevésbé emelnek avatatlant maguk közé a hivatalos hirdetőoszlopokon. A közlés hiedelemre épül, bevezetőt avatott írhat Egy Isten hit ma támadott. Katolikus atya a napokban a templomtérben a hitre jutott prostituáltra mutatott rá, mint a kivételre. Az eredeti tanítás egyértelmű rámutatás, irányát követe figyelmeztetni akartam az atyát a fogadott gyermekség tágabb értelmére. Őszintén beláttam, hogy jobban teszem, ha nem csinálok magamból sem olyan szenteskedő írástudót, aki még vizet sem önt a házába betérő Jézus lábára, miközben a hívővé lett prostituált illatos olajjal kente meg az Úr lábát, ahogy Lukács evangéliumában olvasható. Van, aki megkülönböztesse a hívőket, a láb megkenése búcsú annak, aki járja az útját a keresztre feszítés felé, az Emberfiának. Az Ige a cselekvés szavait megtalálja, közben mutat rá tárgyára. A bűnbánat fontossága és a vallás támadottsága a tény, mégis a fogadott gyermek számíthat örökségére.
Az ember királyi énje, az Ige élő új korszakában, a kimondható szavak sokasága miatt eltévedő és megtérő irányt mutathat. A tévedés mesze vihet, a megtérés közelséghez, akkor a rákérdezés megszokott visszautasítása fájó realitás. Bevezetőnek írása nem megfelelő személytől, csak célra tartás. Ha a lelkeket Lélekhordozóvá lehet lenni, elküldi a Lelket a rákérdező királyi én az egzisztenciának, hogy hordozza. Megkereshet így egzisztenciánk még nagyobb bajnokot, aki hitében majd feloldódik. Az elmének hitében szabad választása van, csak a szolgáló énjét nem tagadhatja meg, akit személyessé tehet. Az alany, aki kenyeret és bort kap, alanyi voltában osztja meg. Azt áldja, és ha szétosztja oda mutat, a kitáruló kapura, ahol kezdődött a szolgasága. Ha a szolga törvénye örömhír lesz, és a szolgálat a törvény betöltése éppen az, aki szolganépének megfeszítettje, akkor a kollektivista, demokratának nevezett kísérteties személy nem lehet realista, mikor hasonlít imperátor önmagára. Meghasonlott korok tanúja nem tud megtérni a királyi énhez, hitre tanítani sem fog, ha nem az Igére kérdez, és nem mondja ki, megtérek hozzád Uram. Aki Lélekhordozásra nem vállalkozik, az taníthatja a Lelkes egzisztenciát moralizálva?
Mi az Ige elevensége, ha a realitás, hogy Római Péter lája a pusztulást, és a Rómát fenyegető veszélyt. Rákérdezhet arra, hogy ez a fenyegetettség jelen idejű, és milyen jellegű? Lehetséges, hogy a múltban történése lett az Ige, és beteljesít egy mondatot, ami nyilvánvalóan mai folyamat, mert túlságosan egyszerű, vagy épp nagyon összetett jelenséget mondott ki. Korunkban a fenyegetettség, és az veszély leplezésének ténye is nagyon valóságos, ugyanis a jelenségeket olyan mértékű komplexitásban láthatja a világ, hogy nem akar, nem tud hinni az igazság egyszerűségében, és erejében. A szabad akarat értéke miatt, egy korszakhatárt, vagy a világ végét rákérdezés helyett visszamutatással lehet időszerűvé tenni. A rámutatás visszaható oksági viszony, hitbéli természetű, hirdetés, ha az ígért öröm beteljesedése. Másrészt elsőként mindig a hitre lehet és kell kérdezni, mert hallásból van a hit, és hit kérdése miatt a válasz is konkrét lesz. Ha nem kérdezünk, és ez a valós, akkor viszont nem érthetjük meg a bekövetkezett események „időszerűségét”. A pusztítás közelsége annak a veszélye, hiszen a jelen nem kérdez vissza a jövőre, az isteni ígéret látott terveire, hogy a „múltbeli eseményben” lássuk a mai fenyegetettséget. Ha igaz, hogy nincs belátás a hit nélkül, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy az Isten meghaladhatatlan bizalma miatt, az emberen keresztül nyilvánvalóvá tehet valamit, ami létezett az Isteni tervben, de az ember miatt nem valósult meg. Mondható, hogy a megvalósult hittanítások részleteiben visszautalva emlékezetnek a múltra, és a profán jelenre. Ígéretet kaphat az ember az Istentől, mégis az ígéret számára idővel értelmezhetetlen. Nincs elhatározva a pusztulás, Római Péterre ezért hivatkozom, mert az időkben megvilágosítva lesz az Isteni terv olyan formában, ami változtat az „időszerűségen”. Rá lehet kérdezni Isten tervére az írásokban, mert ahogy a megváltás történelmi eseménye jövő idejű, úgy jelen idejű lehet okozatában. Idehozhatnám a gyermekkori emlékemet, aki akarja értelmezze. Három titkot kellene leírnom, és nem tehetem, mert az első annyira egyszerű, hogy a következő kettő fényében súlytalanná válna, és ha mégis megkísérelném a három titkot egybefoglalni, elveszne a lényeg, amire ezek a titkok együtt rámutatnak. Ezek így ismereti titkok maradnak, említve azért érthetők.
Kisiskolás voltam, és házacskát építettem egy ecetfa ágai közé. Az ecetfa törékeny, ezért le kellett bontanom. Ami lelki válságot okozott, úgy éltem meg, mintha a fáról levezérelt volna a felnőtt logika, és úszni sem tanultam meg a lelki görcs miatt. Hozzá tartozik az én Noé bárkám építésének előzményeihez, ami az ecetfa ágai között valóságos volt bizonyos értelemben, ugyanis a ház pincéjét, az alagsort, minden esőzés alkalmával elöntötte a víz. A Lélek keresztség után, a szemináriumi teremben értettem meg, hogy lehet egy új iránya a titkoknak. Nekem a kisház biztonságot jelentett, mint az a hegy, ahol megfeneklett Noé bárkája a vízözön után, ahogy leírták. Ide menekültem az esőzés után. A bontás után lélekben mindig lefele tekintettem, mégsem néztem vissza a „rossz emlékre”. A szeminárium után, bizonyos értelemben már két irányba tekintve látom, hogy Ararát hegy rajta a Bárkával nem biztosabb hely, mint az ecetfa. Az ismeret feloldhat lelki görcsöket, ahogy a Bárkából is ki kell jönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése