19. üzenet. A Lélek által várt nemzedék.

Elsőként a ráció profán logikája szerint mutatta meg magát az Úr, a Szentlélek által a az ígéretben, a prófétai szóban úgy, mint ami beteljesedett. Az Ige teste az Emberfia a jelenben lelki ajándékként közösségi egzisztencia lett. Az anyagi természetre mutató mondatban leegyszerűsíti a szakrálist a profán visszaható okságában, azt magyarázza. Hogyha a közvetítő szavak az atyákat is felébresztik és a gyermekeket megszólítják, akkor ezen a hídon indulhat ma is a tanítvány, és a beszéd fogja vezetni az író kezét. Hallottátok, hogy miként fejezem be munkám: „Ez vagy, meggyógyítottalak”? Az útjelzőhöz hasonló, aki érti miről van szó, tehát az atyák és a gyermekek, a jelent a profán halál ismerete nélkül, a hazugságban sem értik. A „hited gyógyított meg” szól valójában a Lélek. Így szól az Úr: „Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”. Az Egység lényegében mindvégig a beszédre szólítva mutatja meg a beszélőt, ahogy a ráció jelzi, a fenti jelben a téves hallást, amit nem ismert fel magától. Közössége kritizálja, amire a felismerés mutat. Hogy az atyák térjenek meg, részei maradnak a Lélek által épülő testnek, amit profán módon szemlélve kérdeznek, a beszélő mutat, aki közösséget fenntartja az ima segítségével. Az egzisztencia a Lélek útjelzője, ami a profán mondat erejére mutat, hogy értelmezési gyengeség miatt félre értelmezheti a tanítvány a „gyógyító” szavát. Mérlegelve, hogy a betegségeket szellemi erők is okozhatják a Lélek nem emeli magasba a kevés megtért maradékot, helyette az elcsendesedő beszéd tekintélyét fogja visszaállítani. Hogy a megerősödő némák az ígéretben megérteni tudják a régi szavakat. Tanítók, akik némán elszenvedik a keveset a sokban, az egyszerűbbet a semminél kevesebben. Az jelent és a tanítványi Egységet állítja majd helyre. Az ígéret hírének örömében beszél Egyről, aki a kőből feltörő vízről, a forrásról a folyó melletti a hídnál a szomjas keresőknek beszél, és akiknek célját a tenger is visszhangozza.

Felnőtt, mint egy kicsiny ág a többi ággal együtt, a Fiú nemzetsége, és koronát kapott, virágzott és gyümölcsöt hozott a felemelt szava. A fa tanítása ma is a prófétai szóban találja meg kezdeteit. Az atyák közben beszéltek, és mert titkot ki nem adnak, ezért a tanítványok jutnak el a hídhoz, a fogadott gyermek a Lélek várt és nemes nemzedéke. Látni fogják a lemetszettem is égő, és meg nem emésztett ágat, benne lesz a tűzben próbált korona, és akkor majd a kövek is megszólalnak, hallani fognak hangot a fák. Olyanok is, kikben maradt gyökérzet és élő kövek lettek, most termékenyek. Az ételben ott lesz a lelket tápláló erő, de sátrat ver a házzal szemben a beteg szenvedése. Ha az Egységben lesz a vágyakozás a Lélek szavaira, elhatalmasodik az ellenérzés. Ha az egység vágyát kínzó árnyékszerű életére fény derül, és a királyságból sem hiányzik már az Egy, mert semmi fog megmaradni annak árnyéka ott, ahol az ellenség nem maradt meg az Egyben. Mégis, ahol a profán szava reflektál még az ígéretre, magára és a közösségre, a kultúrákban megmarad szava. Ott kísérteni sem engedik az egységben az egy mélyén rejtőző szakállas megismerőt.