20. üzenet. A kérdező nemzedék.

Ha kérdezné ez a nemzedék, hogy a következő korszakról mit mondjon, akkor ugyanúgy válaszolnának sokan, ahogy talán maguk a kérdezők is, és kitérnének a válasz elől. Élete legnagyobb tévedéséről sem mondhatna sokat, aki nem is akar, és mert lehet, hogy épp a legkisebbre gondolna. Ezen kívül, hogy hogy miért nem beszél valaki, az összefügghet azzal amiért nem kérdez. Ahogy emlékezni tudunk és amiről mégsem beszélünk, az a profán világ közösségeihez kapcsol, annyira egyezményes és köztudottnak minősülhet, amennyire nem. A folyó szomorúsága a híd alatt nem jó asszociáció, talán mégis zúg a folyó, és hangja lenne hasonló ahhoz, ami Istenhez kapcsolhat, mert a folyó eredete és a tenger, egy hiánykérdés megválaszolása. Ami a szomorúságban ok, az a visszaható okságban örömhír. Amikor végtelenül egyszerű válaszok, már olyan egyszerűek, mint ennek a nemzedék kérdései és válaszai, amik a jelenben kútba esnek. Később fájó emlék, hogy felteszik nekünk ezt a kérdést, és ma kell választ adni. Ahogy a kútba esett szamarat miként lehet kimenteni, tehát ez a kérdés, és valóban a válasz ma is a közösségi egység mélyén megfogalmazódig, mint korábban. Elmaradó válaszaink valójában görcsök ma is, a civilizáció negatív tapasztalat, mégis elegyedhet a szivárvány derűjével. Életünk tévedéséről sokat mondani nem akarunk még, és lehet, hogy nem az a legnagyobb, amire gondolunk.

Pál apostol figyelmeztet a gondolatok fegyelmezésére, és jó okkal teszi, talán épp származása miatt. Ahogy a Tóra olvasásakor magunk is látjuk Mózes Isten előtt nem kedves haragját, meggondolatlan válaszát, amikor az engesztelés botjával a kőre ütött. Vizet fakasztott Meriba forrásánál, mert félt a nép haragjától (Szám 20,13). A harag ma is bőven terem megbocsájtható tettek töviseit. Ma is számon kérheti a lélek, a gondolat természetét, hogyha a nemes lelkület elvesztése veszéllyel jár, amit holnap a közösség is nehezen visel. Amit Noéval kötött szövetségében megígért Isten, az a nemes nemzetek, és nemzedékek sorának születése, ennek kezdete. A sötét felhők között feltetsző szivárványban megemlékezik majd arról, hogy vízözönnel nem pusztít ismét. Noé hitével érdemelte ki, hogy az „érthetetlen értelem” Bárkaépítője családjával túlélő lett, és minden nemes nemzedéknek értelmes elődje.

Az egység lelkülete, nem csak vágyra épít, mert van Isteni terv. Egyszerűen érthető, Isten emberi formában történt megjelenése sokaknak botrány, de létezik Isteni üdv terv, és azt sem értik, hogy a Gonosz nem ismeri el az Emberfiát, megprófétált eljövetelét. Hatalmát lázadásra akarja alapozni, mert személyesen létezik, és a bűnt az egyetlen valóságosan keletkező erőnek ismeri el. Nem mutatja meg kérdésként hogyan értelmezhető a kegyelmi állapot. Láttam, nem tudom testben, vagy testen kívül, a múlt és a jövő origójában, hogyan valósult meg a segítő kegyelem. Tanácstalan voltam, mert volt ismeretem arról, hogy a látásaimban az értelem ott van, és a hallás is, de maga a test, mint egy megkötözve. Aki a bűnre hajlik, az a tanács lelkének segítsége nélküli önértelem, vagy a személyes világkép saját korlátlansága. Vagy ahol a korlát maga a tanács lenne, ott a bűn zsoldja határozza a konfrontációról. Magam felismerhettem, töredezett formában ugyan, az igazságot, annak árnyékában. Kimondhatja a rossz gazda földjén lakó, hogy a hazugság rabszolgája a világ, és szabad a menekülő lehet. Nem áll messze egymástól a két állítás, ahogy a cáfolat sem.

Elutasítva a kegyelmet értékes formájában, áldásként nem jelentkezik az életben, és az ígéret távoli lesz. A gyermekáldás elmarad, átokká fordul azoknak, akik kimondják, hogy „nincs kegyelem”. A kérdezők soraiban sokakat ölnek meg. Az idősebb nemzedék vágyakozzon, hogy az élők száma gyarapodjon. A világ rabszolgáit fel fogják szólítani, hogy meneküljön szolgaságba, meneküljön a rossz gazda földjéről. A következő nemzedék, és a mostani sem érti, hogy hol van az új szolgaság határa. Ezt a helyet nem találja, akinek látomásba görcsölve, a múlt és a jövő origójában kell dönteni. Mert az igazság hangja, a jó tanács, a beszéd. Mert befogadják majd, mint szolgálatra az engedelmest, és a visszatérőt a jóban. A rossz gazda örökös nélkül fog meghalni, földje nem az engedetlené. Látom, aki a régi szolgálatában maradt az hall új szavakat, csak kinek háza-népe befogad, ha így döntött az fog gyarapodni az áldásban. Mert köztetek van, akit Ti nem ismertek, és az is aki „nem kegyelmez”. így szól a jó tanács hangja, és itt ér véget a leírás, ami a látomás első része.

Itt a látomásos házban ujjong a lelkem most, befogadtam a családomat, minden egyéb értelem nélkül, de értve most beszélünk idegen nyelven. A honnan hová kérdésére, egy angyal válaszol a kérdező nemzedéknek, akiket befogad a ház. A fogadott gyermek szava: „Amikor meghal a rossz gazda, örökös nélkül marad, és a hatalom démonjai sem maradnak ott, a földön, ami befogadta régi, és új nemzedéket. A menekültek nem örökölték meg a földet, csak birtokba veszik, akik a birtokot ismerték”. Beszéltek a szót hallók is, értelme ez: „Ne azoktól féljetek, akik megölik a testet, inkább azoktól, akik a testet és a lelket is megölhetik.” Kétértelmű vád, és figyelmeztetés: számon kérhető a lélek, a lelki ajándékok a megtéréssel a megszentelő kegyelem hatása alá kerülünk, amikor módunkban áll szabadon megvizsgálni, hogy milyen lelki ajándékokat kaptunk, és nem használunk, és melyeket nem kaptunk meg. Ha a kérdező nemzedék keresi a kutat, ahol szomját olthatja, és éppen a lelki halál dolgában tájékozatlan, akkor gyorsan lépni kell, mert a fogadott gyermek hatalma lehet. A jövő és a múlt is összetartó, originális irányban érlelődésben van, hasonlóan ahhoz, mikor az értelmi gyümölcs mutat rá a fára, és annak helyére, mint lelki ujj.

Áldás az Úrban!

Béke és szeretet.

Collatio Tomi

19. üzenet. A Lélek által várt nemzedék.

Elsőként a ráció profán logikája szerint mutatta meg magát az Úr, a Szentlélek által a az ígéretben, a prófétai szóban úgy, mint ami beteljesedett. Az Ige teste az Emberfia a jelenben lelki ajándékként közösségi egzisztencia lett. Az anyagi természetre mutató mondatban leegyszerűsíti a szakrálist a profán visszaható okságában, azt magyarázza. Hogyha a közvetítő szavak az atyákat is felébresztik és a gyermekeket megszólítják, akkor ezen a hídon indulhat ma is a tanítvány, és a beszéd fogja vezetni az író kezét. Hallottátok, hogy miként fejezem be munkám: „Ez vagy, meggyógyítottalak”? Az útjelzőhöz hasonló, aki érti miről van szó, tehát az atyák és a gyermekek, a jelent a profán halál ismerete nélkül, a hazugságban sem értik. A „hited gyógyított meg” szól valójában a Lélek. Így szól az Úr: „Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”. Az Egység lényegében mindvégig a beszédre szólítva mutatja meg a beszélőt, ahogy a ráció jelzi, a fenti jelben a téves hallást, amit nem ismert fel magától. Közössége kritizálja, amire a felismerés mutat. Hogy az atyák térjenek meg, részei maradnak a Lélek által épülő testnek, amit profán módon szemlélve kérdeznek, a beszélő mutat, aki közösséget fenntartja az ima segítségével. Az egzisztencia a Lélek útjelzője, ami a profán mondat erejére mutat, hogy értelmezési gyengeség miatt félre értelmezheti a tanítvány a „gyógyító” szavát. Mérlegelve, hogy a betegségeket szellemi erők is okozhatják a Lélek nem emeli magasba a kevés megtért maradékot, helyette az elcsendesedő beszéd tekintélyét fogja visszaállítani. Hogy a megerősödő némák az ígéretben megérteni tudják a régi szavakat. Tanítók, akik némán elszenvedik a keveset a sokban, az egyszerűbbet a semminél kevesebben. Az jelent és a tanítványi Egységet állítja majd helyre. Az ígéret hírének örömében beszél Egyről, aki a kőből feltörő vízről, a forrásról a folyó melletti a hídnál a szomjas keresőknek beszél, és akiknek célját a tenger is visszhangozza.

Felnőtt, mint egy kicsiny ág a többi ággal együtt, a Fiú nemzetsége, és koronát kapott, virágzott és gyümölcsöt hozott a felemelt szava. A fa tanítása ma is a prófétai szóban találja meg kezdeteit. Az atyák közben beszéltek, és mert titkot ki nem adnak, ezért a tanítványok jutnak el a hídhoz, a fogadott gyermek a Lélek várt és nemes nemzedéke. Látni fogják a lemetszettem is égő, és meg nem emésztett ágat, benne lesz a tűzben próbált korona, és akkor majd a kövek is megszólalnak, hallani fognak hangot a fák. Olyanok is, kikben maradt gyökérzet és élő kövek lettek, most termékenyek. Az ételben ott lesz a lelket tápláló erő, de sátrat ver a házzal szemben a beteg szenvedése. Ha az Egységben lesz a vágyakozás a Lélek szavaira, elhatalmasodik az ellenérzés. Ha az egység vágyát kínzó árnyékszerű életére fény derül, és a királyságból sem hiányzik már az Egy, mert semmi fog megmaradni annak árnyéka ott, ahol az ellenség nem maradt meg az Egyben. Mégis, ahol a profán szava reflektál még az ígéretre, magára és a közösségre, a kultúrákban megmarad szava. Ott kísérteni sem engedik az egységben az egy mélyén rejtőző szakállas megismerőt.

18. üzenet. Az Ige eleven új korszakába jutott.

Mikor az Ige eleven új korszakába jut, tapasztaljuk, hogy korlátlanul megnövekedett a kimondhatatlan szavak száma, mégis pontosítják a tárgyra mutatás biztonságát. Érthető magyarázat nélkül a beszéd szabadsága kérdéses, cáfolja az igazság eszméjét. Mert valójában öt témáról hallgatnak azok, akik egyet szabadon kitárgyalnak. Öt téma megmarad az önértelem igazságának, és csak egy lesz hazugság, miről épp szó van. Valójában a kor nem a civilizációról szól, ami önértelem igazságának válsága, a téma mégsem találkozik az önreflexióval. Inkább szeret célra tartani az ember, és valóban öt célra tartása tekinthető lövés nélkül is telitalálatnak. Nem beszélhetünk találatról, ha az ember rendre kiválasztja a téves hatodik célra tartást, amiről hallgatni kellene.

Előadás bevezetőjének írásra nem kérnek fel az emberek avatatlant. Ha a személyt megfelelőnek tartják, még kevésbé emelnek avatatlant maguk közé a hivatalos hirdetőoszlopokon. A közlés hiedelemre épül, bevezetőt avatott írhat Egy Isten hit ma támadott. Katolikus atya a napokban a templomtérben a hitre jutott prostituáltra mutatott rá, mint a kivételre. Az eredeti tanítás egyértelmű rámutatás, irányát követe figyelmeztetni akartam az atyát a fogadott gyermekség tágabb értelmére. Őszintén beláttam, hogy jobban teszem, ha nem csinálok magamból sem olyan szenteskedő írástudót, aki még vizet sem önt a házába betérő Jézus lábára, miközben a hívővé lett prostituált illatos olajjal kente meg az Úr lábát, ahogy Lukács evangéliumában olvasható. Van, aki megkülönböztesse a hívőket, a láb megkenése búcsú annak, aki járja az útját a keresztre feszítés felé, az Emberfiának. Az Ige a cselekvés szavait megtalálja, közben mutat rá tárgyára. A bűnbánat fontossága és a vallás támadottsága a tény, mégis a fogadott gyermek számíthat örökségére.

Az ember királyi énje, az Ige élő új korszakában, a kimondható szavak sokasága miatt eltévedő és megtérő irányt mutathat. A tévedés mesze vihet, a megtérés közelséghez, akkor a rákérdezés megszokott visszautasítása fájó realitás. Bevezetőnek írása nem megfelelő személytől, csak célra tartás. Ha a lelkeket Lélekhordozóvá lehet lenni, elküldi a Lelket a rákérdező királyi én az egzisztenciának, hogy hordozza. Megkereshet így egzisztenciánk még nagyobb bajnokot, aki hitében majd feloldódik. Az elmének hitében szabad választása van, csak a szolgáló énjét nem tagadhatja meg, akit személyessé tehet. Az alany, aki kenyeret és bort kap, alanyi voltában osztja meg. Azt áldja, és ha szétosztja oda mutat, a kitáruló kapura, ahol kezdődött a szolgasága. Ha a szolga törvénye örömhír lesz, és a szolgálat a törvény betöltése éppen az, aki szolganépének megfeszítettje, akkor a kollektivista, demokratának nevezett kísérteties személy nem lehet realista, mikor hasonlít imperátor önmagára. Meghasonlott korok tanúja nem tud megtérni a királyi énhez, hitre tanítani sem fog, ha nem az Igére kérdez, és nem mondja ki, megtérek hozzád Uram. Aki Lélekhordozásra nem vállalkozik, az taníthatja a Lelkes egzisztenciát moralizálva?

Mi az Ige elevensége, ha a realitás, hogy Római Péter lája a pusztulást, és a Rómát fenyegető veszélyt. Rákérdezhet arra, hogy ez a fenyegetettség jelen idejű, és milyen jellegű? Lehetséges, hogy a múltban történése lett az Ige, és beteljesít egy mondatot, ami nyilvánvalóan mai folyamat, mert túlságosan egyszerű, vagy épp nagyon összetett jelenséget mondott ki. Korunkban a fenyegetettség, és az veszély leplezésének ténye is nagyon valóságos, ugyanis a jelenségeket olyan mértékű komplexitásban láthatja a világ, hogy nem akar, nem tud hinni az igazság egyszerűségében, és erejében. A szabad akarat értéke miatt, egy korszakhatárt, vagy a világ végét rákérdezés helyett visszamutatással lehet időszerűvé tenni. A rámutatás visszaható oksági viszony, hitbéli természetű, hirdetés, ha az ígért öröm beteljesedése. Másrészt elsőként mindig a hitre lehet és kell kérdezni, mert hallásból van a hit, és hit kérdése miatt a válasz is konkrét lesz. Ha nem kérdezünk, és ez a valós, akkor viszont nem érthetjük meg a bekövetkezett események „időszerűségét”. A pusztítás közelsége annak a veszélye, hiszen a jelen nem kérdez vissza a jövőre, az isteni ígéret látott terveire, hogy a „múltbeli eseményben” lássuk a mai fenyegetettséget. Ha igaz, hogy nincs belátás a hit nélkül, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy az Isten meghaladhatatlan bizalma miatt, az emberen keresztül nyilvánvalóvá tehet valamit, ami létezett az Isteni tervben, de az ember miatt nem valósult meg. Mondható, hogy a megvalósult hittanítások részleteiben visszautalva emlékezetnek a múltra, és a profán jelenre. Ígéretet kaphat az ember az Istentől, mégis az ígéret számára idővel értelmezhetetlen. Nincs elhatározva a pusztulás, Római Péterre ezért hivatkozom, mert az időkben megvilágosítva lesz az Isteni terv olyan formában, ami változtat az „időszerűségen”. Rá lehet kérdezni Isten tervére az írásokban, mert ahogy a megváltás történelmi eseménye jövő idejű, úgy jelen idejű lehet okozatában. Idehozhatnám a gyermekkori emlékemet, aki akarja értelmezze. Három titkot kellene leírnom, és nem tehetem, mert az első annyira egyszerű, hogy a következő kettő fényében súlytalanná válna, és ha mégis megkísérelném a három titkot egybefoglalni, elveszne a lényeg, amire ezek a titkok együtt rámutatnak. Ezek így ismereti titkok maradnak, említve azért érthetők.

Kisiskolás voltam, és házacskát építettem egy ecetfa ágai közé. Az ecetfa törékeny, ezért le kellett bontanom. Ami lelki válságot okozott, úgy éltem meg, mintha a fáról levezérelt volna a felnőtt logika, és úszni sem tanultam meg a lelki görcs miatt. Hozzá tartozik az én Noé bárkám építésének előzményeihez, ami az ecetfa ágai között valóságos volt bizonyos értelemben, ugyanis a ház pincéjét, az alagsort, minden esőzés alkalmával elöntötte a víz. A Lélek keresztség után, a szemináriumi teremben értettem meg, hogy lehet egy új iránya a titkoknak. Nekem a kisház biztonságot jelentett, mint az a hegy, ahol megfeneklett Noé bárkája a vízözön után, ahogy leírták. Ide menekültem az esőzés után. A bontás után lélekben mindig lefele tekintettem, mégsem néztem vissza a „rossz emlékre”. A szeminárium után, bizonyos értelemben már két irányba tekintve látom, hogy Ararát hegy rajta a Bárkával nem biztosabb hely, mint az ecetfa. Az ismeret feloldhat lelki görcsöket, ahogy a Bárkából is ki kell jönni.

17.üzenet. Eltakar kegyelemmel az Úr, és felöltöztet.

Máriát szemlélem, és még elképzelni sem akartam új szellemi kihívások létezését. Eltakar kegyelemmel az Úr és felöltöztet. A folyamat a rendszerhiba felismerésének készségét feltételezi, más síkon amikor elérkezik az idő arra, hogy a szellemi világ új kihívásai a megkülönböztetés segítségével elhelyezhetők a készségen belül. Ha jelét adnák azok a személyek kiknek világképe elég komplexnek látszik, és elfogadottságuk általánosnak mondható most jeleskednének a készségben. Láttam, hogy mégsem adják jelét a „civilizáció” vége után, hogy a készség az identitás belső problematikája. Miközben gyermekként szemléltek, nem teljesítményt vártak tőlem, ahogy maguktól sem, inkább olyasmit, ami az elvesztett időkben általánosan elmondható lett volna. A világ felül nézi, amit az alsóbb uralom nem ismerhet el. Amit a közösségi és személyes identitások lehetőségnek mutatnak és épp a „civilizációs önazonosságban” nem feltételeznek, azt tárgyias formában imádják. Új kérdések felszínre kerülése nem látható időben, amikor az Identitások válaszreflexe az Identitásra szűkül.

A lelki halál közelsége képzeteket nem keres az egyetemes kihívásról. Aki a szív gondolatát rendre, restség miatt az elmébe nem emeli fel, annak lelki kérdésekre adott válaszai gyengék, vagy hamis megoldások lesznek, sokan pozitívnak mondják a megkerülő magatartást. A gyakorlat erős ellentmondó tévképzeteket fedez fel. Ahogy a Teremtett világ sem képzelhető el a világban összetartó erő nélkül. A racionális tudati reflex is sugallja, hogy a rombolás sem fenyegető, mert minden áthárítható, és a világnak nincs is ura. A közösség magát pusztíthatja el, éppen ott, ahol eluralkodott a civilizációs kényszer. Az a pillanat, amikor Máriára néztem, behívott ebbe a világba. Valójában beszélni kezdett, és a megszólítható világban találtam magam. Ott, ahol a civilizációs kényszer kényelmesen elismeri a közös bűnt, ami áthárítható is lesz. És ezért létezhet a háttérben a sötét erő, ami sorozatban elfeledi, és nem vállalja magára a személyes tévedéseket a szabadság kiégetett csarnokaiban, ha hazug módon abszolutizálja sajátjaként. Te az én bűnöm vagy mondta, akinek azt válaszoltam, én a vétkedben vagyok bűnös. Aki nem tartozhat ide a sötét térbe, mondta a világ, az hazug marad. Ezután házasságot kötöttünk Máriával.

Amikor a kis tévedést tudomásul vehetné az ember, de kényelmesen áthárítja, akkor már a gyilkosságot is át fogja hárítani a rendszerre. A néma kényelmes álláspontját egy gyakorlati példában kérdőjelezi meg a világ maga. Ha elkezdi gyermekségét, gyermekeinek naiv fiatalságát a múltban látni minden nemzedék, akkor a világ önleleplező történetét látja, amikor elveszti a fogadott gyermekség képzetét. Ez a nemzedék, képtelen új felnőtt életet táplálni, ha maga is felnőtt. A Teremtő látta a kezdeteket, a mélységeket sötét vizeit, mely felett már akkor a Lélek lebegett. És nem hárította a Lélekre a rendszerhibát, ahogy ez a nemzedék kérdőjelezi meg a világot. Ki lett szólítva a világ a teremtésben a sötétségből, amikor az Úr felöltöztette. Mikor Mária a világ szellemei között igent mondott, én is beszélni kezdtem, felöltözve meghallottam Máriát is. A befogadott az első szóra vissza tud kérdezni.

16. üzenet. Általános jelenség.

Általános jelenség, amit a megnyilvánulás kényszere okoz, amikor az egyén reflektál valamilyen dolog mibenlétére, és provokálónak érzi, ha más formában valami hasonló kapcsolatba hozható vele. Az ember ezért rendre elhárító módon kezeli a kihívást, miközben szívesen mutatna rá, mint egy kiválasztott, szinte megisteniesült szerepére, sajátjaként értelmez olyan nézetet mivel a nagyvilág úgy tekintene rá, mint amit elhárító módon nem nyilvánít ki. A nemzetek hasonlítani akarnak a tévesen civilizációnak nevezett összetett valóságra, olyannak látva, amit önmagára vezethet vissza. Benne van az egzisztencia, a kozmoszban mutató teleszkópjával, és a „belül lévő” nagysága ellenére sem akarja megtanulni, hogyan tud „magára hagyottan” reflektálni a kicsire és a nagyra. A Lélek és az egzisztencia hordozza a születés előtt, vagy az egyén az élete vége után, egy reflexiós kényszert. Amikor eleven lehetne az ember nem ismeri még a dimenziókat, nem tudhatja azt a tudást, amivel majd érvelni fog. Még fél attól, hogy porból lett és porrá lesz, mert érzi még az Egy létezőt, aki Szellem Test és Lélek. Vagyis a személy, aki a maga örömére olyan világot teremtett, mely az embert, a személyes én szabad akarata miatt Egységre is szólítja különleges módon, nem szétválasztva van beleszőve egy örömhírbe. A természet fonákjával együtt létezik, ahogy látható, mint a nem létezők egysége, a nem létező egyben. Amikor a jó és a rossz kérdésével kell foglalkoznia, a kereső attitűd már nem helyezi előtérbe azt, hogy hajlamos előbbre helyezni tapasztalatát a természetes állapot-béli kötelességnek. A teremtés jelensége, két tudást feltételez, ezért találja mega „kereső” és az „ismerő” a másikat. Mégis, a régi tudás az újhoz hasonlóan egy töredezettségre hajlamos memóriahordozóba van elmentve. A jelen a múlt és a jövő kiolvashatóvá tehető a nehézségek ellenére, mert egzisztenciájának speciális ismerete nem beszűkíti az embert, és a transzcendens önreflexió által lelkiségét is elővételezheti.

A közösségi és személyes identitások időben folytonosak és változnak, lelki ismeret és az egzisztencia önmagára mutató memóriaképe mégis töredezett. Létezik a jó és a rossz megkülönböztetésének isteni, nem kiérdemelhető adománya, ami nem írja felül az ember állapot-béli szabad akaratát, ezért Egy válaszra transzcendens módon visszakérdezhet a kereső, mert így is realitás tudás lesz az eredmény. Megtalálható az önreflexióban a lehetséges válasz, ami esetleg több válaszhoz is hasonlít, mégis egyedi formában jelentkezik. Tudomásul tudja venni az én, hogy az Egyben megtalálható az Egységes válasz, a memóriahordozóban több válasz és kérdés lehet. A „civilizáció” egy transzcendens válasza csak a hozzáféréstől függ, mert az ismeret mennyisége az identitások korlátjai, ami lehet a memória miatt rendszerhalál. Átmenetileg, ami megszüntet, a kereső hitben úgy marad élő, ha a megszólítás gyakorlata megmarad.

A kérdések átfordíthatóvá vannak téve, amíg a pornak és hamunak tetszik ki a jó ábrázolata. Mert aki a jövőben és a múltban is tetszeleghet, az Egy teremtő elevenebb választ még az életben, vagyis a jelen időben. Ahol a szellem, a test és lélek Egy, három személynek tekinthető a beteljesedő hitben, és a tények kényszerítő ereje nem elégséges válasz. A kérdező nyit ajtót a válasznak, mert a kopogtatás önmaga is jó hír.

Az élő beszéd köztes állapotban látszólagos eredményekhez köt, és az Ige jelöli ki a cselekvés irányát, mert az igék vezetnek tárgyszerűséghez. A folyamatokban látható meg milyen Erős és mérhetetlenül bölcs megnyilvánuló személyes Isten. Aki Jézus példa-beszédeben, az egyszerűben akarja megérteni valóságot, élő kövekkel épít, ahogy a tanítványai is élő kövek lettek. Jézus apostolait elküldte Isten országának közelségét hirdetni. Általános jelenség, hogy a javakra törekvő ember hamar elveszíti kereső hitét, a személyes és kopogtató Egyben már folyamatként tudja felismerni a történelem Istenét. A szegények azok, akik ajtajukat inkább kitárják a kopogtatónak.

15. üzenet. Jézus Urunk megmutatja ebben az órában...

Jézus Krisztus Urunk hirdette az öröm hírét azoknak is akik meg akarnak lenni Ő nélküle, akik a földi élvezetbe helyezik végső célt, vagy már felforgatták az értékek rendjét. Megmutatja ebben az órában, hogy az anyagi rend a mennyiséggel kárpótolja magát a földi javak silányságáért, és akkor az anyagi javak felosztásának szabadsága nem orvosság. Ha ez adna boldogságot, akkor is megtartják silány természetüket az anyagi javak, mert az emberi lélek is megtartja a maga természetét, és ez messze fölülhaladja amazokat. Vissza kell térnünk az egy szükségeshez! Szent Ágoston világosan rámutat, hogy míg ugyanazok az anyagi javak nem lehetnek egy időben többeknek a teljes birtokában, addig a szellemi javakkal éppen ellenkezőleg állunk.

Az „ismeret” közel hozza egy végső terv szerint a szellemi kiteljesedés korát az öröm hírével. Ha a tudás lelki adománya nélkül a jövője mégis örömtelen lesz, akkor a lélek elsőként veszti el képességét, hogy sokféleségét kegyelmi állapotban szemlélje. Ugyanekkor amikor képes lett „kész világképével” az ember arra, hogy az öröm ígéretét szemlélje, meg is semmisítheti az örömöt, ha nem az ígéret szerint vizsgálja. Érzékelhető a teremtett világban az emberi személy, egyéni és sajátosan rá jellemző szellemi öröksége nélkül is, hogyha korábban kiűzte a lelki embert a tudati anyagból. Épp az a lelki ember hiányzik a tudati anyagnak, aki Lélekhordozóként egy korszak határán, valamely módon még Egységes szellemben, és Egy nagyon komplex szabadságban élt, miközben Egzisztenciáját, valamilyen anyagi keretben kiteljesítette.

Amikor az eredetileg gazdag szellemi világ szavakat akart adni az ember "szájába", tervének eredménye megszólal, ha az emberi visszhang visszakérdezhet a gazdájára. Ha a gazda gonoszul emlékszik az ígéretére, és sorsközösséget fogad az ellenséges lélekkel a hatalmaskodó szellem, akkor tudati anyag halála után, már csak engedetlen lelkek állnak szemben az ellenséges új világgal, és nem akarják a silány anyagi jutalmat. Tehát, ha visszautal az Egy szellemi létezőre valaki, az joggal kopogtat ebben az órában, mert nem vezet vissza semmi, nagy szárazság és a tűz miatt a régi szavakhoz, kell az otthonosság a sivatagban, mint élő víz az élő kőnek. Ha az Egység szelleme él, befogadás van. „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül”. Akik megosztják a befogadásban a királyság ismeretét, azoknak Krisztus Urunk megmutatja ebben az órában, hogy a pusztában is beteljesedett a végső idő.

14. üzenet. Leveszi a szó, az arcát takaró fátyolt.

Még nem terjeszkedett túl a gazdátlan vegetáció, láthatók a gazdák engedélyével a civilizáció gyümölcsei. Ami értelmet nyert, az most újjáalakul, a figyelmeztetésből biztatás, a biztatásból figyelmeztetés lehet. A kívánatos szavak, és helyesnek mondott cselekvés iránya az engedetlenség kisszerűsége, mint eddig magyarázza fátyla mögül, amit még kevésbé tud megváltoztatni, mint korábban. Ez már látható, és a körökbe szorult emberek is látják, hogyha vélnek látni valamit úgy, mint ami majd lesz, akkor láthatniuk kell azt is, ami volt. A teremtett világ nem múlt el, és a korszakok határai kellene vizsgálni, hogy a hamis egység mit tett nevetségessé, és láttató alakjai miként működtek személyében. A készséges, és még inkább fél-kész világ, most a boldogság apostolának fátylán keresztül egy korszak elején újra megszólítja, mégis valójában a korszakokról is beszélni fog, még ha fel is kel ellene a világ. Mert akik nem látták a közelmúlt, és a a régi korok homályos elfátyolozott szavai mögött a személyest, most a cselekvést kifejező szavak miatt mondatok formálta homályos részleteket látva leveszik fátylaikat és rákérdeznek az Igére. Rossz ház elejét rossz szó ne érje.

Az Identitások léteznek, a keresését a saját identitásra is kiterjesztő felszabadító lesz. Az Egzisztencia és Lélek hordozása, együttes meghatározottsága már személyes belátás eredménye. Az egymást feltételező két fogalmat nemes utódok együtt értelmezni várható jó kimenettel, ha nem akkor háború lesz. Ugyanis a periférikus tudatba szoruló egyéni lelki dráma és közösségi egzisztenciája az embert minden esetnem megrostál, amennyiben állapot-béli kötelességeit ellátni akarja. Mert a királyságában Egységben mutatkozik meg az Egy, és talán az anyag világ sem állítja ennek ellenkezőjét, amikor kiszabadul a nagyvilágba, és bevonul cellamagányába.  Az első isteni kötött szövetségben, az eszmélet homloktérbe ott van Noé története, vagyis az özönvíz büntetése, és ott van Isten ígérete. Az ígéretet, hogy nem lesz ilyen büntetés többé, hogy a kipusztult emberiség helyett, az új és nemes nemzetekben való újjáéledés jön a Bárkából történt kivonulás után.
.
Tehát a Bárka cellamagánya után szabadulás jön a népekre. Így „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” Lássátok meg, az apostoli küldetés természetét: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!” Az apostolok bárányként, tehát minden földi hatalom nélkül, a népek közé vannak elküldve, ismerik nyelvüket és nem aggódnak, mert velük a Lélekhordozás ereje, a megújulásban, ami megtanítja őket, hogy mit kell mondaniuk. A beszéden a megölt bárány szava által a „sivatagba kikergetett” bárányok a befogadók, az „igaz ember” és a „próféta” jutalmát kapják.

Római Péter, a boldogság apostol, már tudja, hogy a hitkörökben a hamis egység, és nevetség bábja amikor megmutatkozik meg is bukik. Tanítvány a befogadásra képes ember, megtérő és térítő királyi természet, akinek kis időt várnia kell a megértésben. A majd látható fátyol lehull minden szóról, és ami takarja, nem fedi majd. Egybe fogva és egyszerre, levetkőztethető a kultikus régi hit, mert korszakokban mérhető az idők vége, ugyanis a profán világ megméri az éllapot-béli tetteket mértékkel. Nem azért hallgat el a vádló, mert bűntelenek a vádlottak, inkább azért, mert nem maradnak befogadók a magukat befogadóknak mondók, és a halál ezután azzá lesz, ami. A fedetlen, és kendőzetlen Egység, Istennek élő szövétneke által, a körökben rámutat még Izsák örökségére, épp a próféták által, és Izmael örökségére az igaz által. Aki a hitetlenséget vádolja, maga is hitetlen. Vagy fordítva nincs új világvallás, ahol a híveik köreiben rendnek számít a kirekesztés, paradicsom látszólagos egysége. Ahol büntetés van hazudva, ott a vád is hamis. Aki nem hisz a világvallásban ma, mert igaz, és az igazság elfogadásában jeleskedik, az a régit se mondja hamisnak, mert lesznek olyanok, akik a prófétai szót elfogadták majd. A köreiben nem gyenge új világvallás szavait nem visszhangozza semmi, csak a szavak, amiket halálos fátyol takar.