Még nem terjeszkedett túl a gazdátlan vegetáció, láthatók a gazdák engedélyével a civilizáció gyümölcsei. Ami értelmet nyert, az most újjáalakul, a figyelmeztetésből biztatás, a biztatásból figyelmeztetés lehet. A kívánatos szavak, és helyesnek mondott cselekvés iránya az engedetlenség kisszerűsége, mint eddig magyarázza fátyla mögül, amit még kevésbé tud megváltoztatni, mint korábban. Ez már látható, és a körökbe szorult emberek is látják, hogyha vélnek látni valamit úgy, mint ami majd lesz, akkor láthatniuk kell azt is, ami volt. A teremtett világ nem múlt el, és a korszakok határai kellene vizsgálni, hogy a hamis egység mit tett nevetségessé, és láttató alakjai miként működtek személyében. A készséges, és még inkább fél-kész világ, most a boldogság apostolának fátylán keresztül egy korszak elején újra megszólítja, mégis valójában a korszakokról is beszélni fog, még ha fel is kel ellene a világ. Mert akik nem látták a közelmúlt, és a a régi korok homályos elfátyolozott szavai mögött a személyest, most a cselekvést kifejező szavak miatt mondatok formálta homályos részleteket látva leveszik fátylaikat és rákérdeznek az Igére. Rossz ház elejét rossz szó ne érje.
Az Identitások léteznek, a keresését a saját identitásra is kiterjesztő felszabadító lesz. Az Egzisztencia és Lélek hordozása, együttes meghatározottsága már személyes belátás eredménye. Az egymást feltételező két fogalmat nemes utódok együtt értelmezni várható jó kimenettel, ha nem akkor háború lesz. Ugyanis a periférikus tudatba szoruló egyéni lelki dráma és közösségi egzisztenciája az embert minden esetnem megrostál, amennyiben állapot-béli kötelességeit ellátni akarja. Mert a királyságában Egységben mutatkozik meg az Egy, és talán az anyag világ sem állítja ennek ellenkezőjét, amikor kiszabadul a nagyvilágba, és bevonul cellamagányába. Az első isteni kötött szövetségben, az eszmélet homloktérbe ott van Noé története, vagyis az özönvíz büntetése, és ott van Isten ígérete. Az ígéretet, hogy nem lesz ilyen büntetés többé, hogy a kipusztult emberiség helyett, az új és nemes nemzetekben való újjáéledés jön a Bárkából történt kivonulás után.
.
Tehát a Bárka cellamagánya után szabadulás jön a népekre. Így „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” Lássátok meg, az apostoli küldetés természetét: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!” Az apostolok bárányként, tehát minden földi hatalom nélkül, a népek közé vannak elküldve, ismerik nyelvüket és nem aggódnak, mert velük a Lélekhordozás ereje, a megújulásban, ami megtanítja őket, hogy mit kell mondaniuk. A beszéden a megölt bárány szava által a „sivatagba kikergetett” bárányok a befogadók, az „igaz ember” és a „próféta” jutalmát kapják.
Római Péter, a boldogság apostol, már tudja, hogy a hitkörökben a hamis egység, és nevetség bábja amikor megmutatkozik meg is bukik. Tanítvány a befogadásra képes ember, megtérő és térítő királyi természet, akinek kis időt várnia kell a megértésben. A majd látható fátyol lehull minden szóról, és ami takarja, nem fedi majd. Egybe fogva és egyszerre, levetkőztethető a kultikus régi hit, mert korszakokban mérhető az idők vége, ugyanis a profán világ megméri az éllapot-béli tetteket mértékkel. Nem azért hallgat el a vádló, mert bűntelenek a vádlottak, inkább azért, mert nem maradnak befogadók a magukat befogadóknak mondók, és a halál ezután azzá lesz, ami. A fedetlen, és kendőzetlen Egység, Istennek élő szövétneke által, a körökben rámutat még Izsák örökségére, épp a próféták által, és Izmael örökségére az igaz által. Aki a hitetlenséget vádolja, maga is hitetlen. Vagy fordítva nincs új világvallás, ahol a híveik köreiben rendnek számít a kirekesztés, paradicsom látszólagos egysége. Ahol büntetés van hazudva, ott a vád is hamis. Aki nem hisz a világvallásban ma, mert igaz, és az igazság elfogadásában jeleskedik, az a régit se mondja hamisnak, mert lesznek olyanok, akik a prófétai szót elfogadták majd. A köreiben nem gyenge új világvallás szavait nem visszhangozza semmi, csak a szavak, amiket halálos fátyol takar.
Az Identitások léteznek, a keresését a saját identitásra is kiterjesztő felszabadító lesz. Az Egzisztencia és Lélek hordozása, együttes meghatározottsága már személyes belátás eredménye. Az egymást feltételező két fogalmat nemes utódok együtt értelmezni várható jó kimenettel, ha nem akkor háború lesz. Ugyanis a periférikus tudatba szoruló egyéni lelki dráma és közösségi egzisztenciája az embert minden esetnem megrostál, amennyiben állapot-béli kötelességeit ellátni akarja. Mert a királyságában Egységben mutatkozik meg az Egy, és talán az anyag világ sem állítja ennek ellenkezőjét, amikor kiszabadul a nagyvilágba, és bevonul cellamagányába. Az első isteni kötött szövetségben, az eszmélet homloktérbe ott van Noé története, vagyis az özönvíz büntetése, és ott van Isten ígérete. Az ígéretet, hogy nem lesz ilyen büntetés többé, hogy a kipusztult emberiség helyett, az új és nemes nemzetekben való újjáéledés jön a Bárkából történt kivonulás után.
.
Tehát a Bárka cellamagánya után szabadulás jön a népekre. Így „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” Lássátok meg, az apostoli küldetés természetét: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!” Az apostolok bárányként, tehát minden földi hatalom nélkül, a népek közé vannak elküldve, ismerik nyelvüket és nem aggódnak, mert velük a Lélekhordozás ereje, a megújulásban, ami megtanítja őket, hogy mit kell mondaniuk. A beszéden a megölt bárány szava által a „sivatagba kikergetett” bárányok a befogadók, az „igaz ember” és a „próféta” jutalmát kapják.
Római Péter, a boldogság apostol, már tudja, hogy a hitkörökben a hamis egység, és nevetség bábja amikor megmutatkozik meg is bukik. Tanítvány a befogadásra képes ember, megtérő és térítő királyi természet, akinek kis időt várnia kell a megértésben. A majd látható fátyol lehull minden szóról, és ami takarja, nem fedi majd. Egybe fogva és egyszerre, levetkőztethető a kultikus régi hit, mert korszakokban mérhető az idők vége, ugyanis a profán világ megméri az éllapot-béli tetteket mértékkel. Nem azért hallgat el a vádló, mert bűntelenek a vádlottak, inkább azért, mert nem maradnak befogadók a magukat befogadóknak mondók, és a halál ezután azzá lesz, ami. A fedetlen, és kendőzetlen Egység, Istennek élő szövétneke által, a körökben rámutat még Izsák örökségére, épp a próféták által, és Izmael örökségére az igaz által. Aki a hitetlenséget vádolja, maga is hitetlen. Vagy fordítva nincs új világvallás, ahol a híveik köreiben rendnek számít a kirekesztés, paradicsom látszólagos egysége. Ahol büntetés van hazudva, ott a vád is hamis. Aki nem hisz a világvallásban ma, mert igaz, és az igazság elfogadásában jeleskedik, az a régit se mondja hamisnak, mert lesznek olyanok, akik a prófétai szót elfogadták majd. A köreiben nem gyenge új világvallás szavait nem visszhangozza semmi, csak a szavak, amiket halálos fátyol takar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése