Csodálatosan megszólíthatók vagyunk. Szándékával egyezően kiszólíthatja a világ, bevonja, és el is taszítja az embert, bizalmát megvonva rabszolgasorba kényszerítheti. Kétségtelenül megszólíthatók vagyunk a fél-kész világban. Ha szólítja a halott világ a halottjait, a sajátjainak visszaadva, és épp azzal kerül fény a jogfosztás természetére. A katonáját hazaküldi a kiképző, környezetét nevelje tovább. Az Emberfia is kiszólíthatja a holtat, így: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. A néma katonát is életre keltheti az eszme, és beszédre fogja, épp abban a világban, hova gyerekként csöppent. Amikor az elme rejtőzik a halott világba, az diabolikus tett, mert amikor hatalommal jelenik meg, akkor már kétarcú marad. Amikor kiképzett katona lettem, meg akartak ajándékozni az katonaélet örömeivel, és mehettem volna háborúzni örömmel. A halott valódi feltámasztása, aminek megtérés a neve, ellentét a világ halálos szólításában. Megszöktem a katonaságtól, és boldog elitélt lettem, érthetően nekem kellett viselnem a következményeket, mert nem fellebbeztem a félkész-világban eljárásjogi hiba miatt. A halál felé mutató tudati anyag a beszédre szólítás aktusát, tévesen a humánum nagy lépésének szereti nevezni. Felnőttnek nevez a beavató és elfelejti hozzátenni, hogy „kinevezését” felfüggeszti. Civilizációnak nevezett humánum szólító követelmény, és persze az is, ha visszavonhatóvá nem tenné a valóság a kapott jogot. A megölt bárány, az elveszett bárányok új jogát adja írásba. Ez a visszaható okságban felfedezhető, amikor az elveszett mondhatja, hogy „van kegyelem”, ha a megismert megmentő élete az új írás hitele.
A hazug mondja, nincs visszaható okság, és „nincs kegyelem”. Sokan vélik igaznak az ember önfelszabadító képzetet, hasonlóan kiképzőiknek önértelmű világképéhez. Nincs már próbatétel, úgy érezhetik sokan, mert a bárányt kiűzték a sivatagba, a mindhalálig szó már múlt időben is áll. Az egyéni világkép ezért büszke civilizáció, mert egységben marad az eggyel. Csak a visszakérdezésnél, mikor szembe fordul a hatalommal valaki, akkor látja meg az „önfelszabadítás” valódi természetét. Jó harcostárs persze az új világvallásban az „engedetlen” is, ha „szabad hazugként” az „engedelmességi” nyilatkozatot aláírja. A „szabad engedetlenek” sivatagjában csak a kiűzött bárány, és a leölt bárány lehet szabad, amikor új szabadságlevelet kap.
A hazug mondja, nincs visszaható okság, és „nincs kegyelem”. Sokan vélik igaznak az ember önfelszabadító képzetet, hasonlóan kiképzőiknek önértelmű világképéhez. Nincs már próbatétel, úgy érezhetik sokan, mert a bárányt kiűzték a sivatagba, a mindhalálig szó már múlt időben is áll. Az egyéni világkép ezért büszke civilizáció, mert egységben marad az eggyel. Csak a visszakérdezésnél, mikor szembe fordul a hatalommal valaki, akkor látja meg az „önfelszabadítás” valódi természetét. Jó harcostárs persze az új világvallásban az „engedetlen” is, ha „szabad hazugként” az „engedelmességi” nyilatkozatot aláírja. A „szabad engedetlenek” sivatagjában csak a kiűzött bárány, és a leölt bárány lehet szabad, amikor új szabadságlevelet kap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése