Máriát szemlélem, és még elképzelni sem akartam új szellemi kihívások létezését. Eltakar kegyelemmel az Úr és felöltöztet. A folyamat a rendszerhiba felismerésének készségét feltételezi, más síkon amikor elérkezik az idő arra, hogy a szellemi világ új kihívásai a megkülönböztetés segítségével elhelyezhetők a készségen belül. Ha jelét adnák azok a személyek kiknek világképe elég komplexnek látszik, és elfogadottságuk általánosnak mondható most jeleskednének a készségben. Láttam, hogy mégsem adják jelét a „civilizáció” vége után, hogy a készség az identitás belső problematikája. Miközben gyermekként szemléltek, nem teljesítményt vártak tőlem, ahogy maguktól sem, inkább olyasmit, ami az elvesztett időkben általánosan elmondható lett volna. A világ felül nézi, amit az alsóbb uralom nem ismerhet el. Amit a közösségi és személyes identitások lehetőségnek mutatnak és épp a „civilizációs önazonosságban” nem feltételeznek, azt tárgyias formában imádják. Új kérdések felszínre kerülése nem látható időben, amikor az Identitások válaszreflexe az Identitásra szűkül.
A lelki halál közelsége képzeteket nem keres az egyetemes kihívásról. Aki a szív gondolatát rendre, restség miatt az elmébe nem emeli fel, annak lelki kérdésekre adott válaszai gyengék, vagy hamis megoldások lesznek, sokan pozitívnak mondják a megkerülő magatartást. A gyakorlat erős ellentmondó tévképzeteket fedez fel. Ahogy a Teremtett világ sem képzelhető el a világban összetartó erő nélkül. A racionális tudati reflex is sugallja, hogy a rombolás sem fenyegető, mert minden áthárítható, és a világnak nincs is ura. A közösség magát pusztíthatja el, éppen ott, ahol eluralkodott a civilizációs kényszer. Az a pillanat, amikor Máriára néztem, behívott ebbe a világba. Valójában beszélni kezdett, és a megszólítható világban találtam magam. Ott, ahol a civilizációs kényszer kényelmesen elismeri a közös bűnt, ami áthárítható is lesz. És ezért létezhet a háttérben a sötét erő, ami sorozatban elfeledi, és nem vállalja magára a személyes tévedéseket a szabadság kiégetett csarnokaiban, ha hazug módon abszolutizálja sajátjaként. Te az én bűnöm vagy mondta, akinek azt válaszoltam, én a vétkedben vagyok bűnös. Aki nem tartozhat ide a sötét térbe, mondta a világ, az hazug marad. Ezután házasságot kötöttünk Máriával.
Amikor a kis tévedést tudomásul vehetné az ember, de kényelmesen áthárítja, akkor már a gyilkosságot is át fogja hárítani a rendszerre. A néma kényelmes álláspontját egy gyakorlati példában kérdőjelezi meg a világ maga. Ha elkezdi gyermekségét, gyermekeinek naiv fiatalságát a múltban látni minden nemzedék, akkor a világ önleleplező történetét látja, amikor elveszti a fogadott gyermekség képzetét. Ez a nemzedék, képtelen új felnőtt életet táplálni, ha maga is felnőtt. A Teremtő látta a kezdeteket, a mélységeket sötét vizeit, mely felett már akkor a Lélek lebegett. És nem hárította a Lélekre a rendszerhibát, ahogy ez a nemzedék kérdőjelezi meg a világot. Ki lett szólítva a világ a teremtésben a sötétségből, amikor az Úr felöltöztette. Mikor Mária a világ szellemei között igent mondott, én is beszélni kezdtem, felöltözve meghallottam Máriát is. A befogadott az első szóra vissza tud kérdezni.
A lelki halál közelsége képzeteket nem keres az egyetemes kihívásról. Aki a szív gondolatát rendre, restség miatt az elmébe nem emeli fel, annak lelki kérdésekre adott válaszai gyengék, vagy hamis megoldások lesznek, sokan pozitívnak mondják a megkerülő magatartást. A gyakorlat erős ellentmondó tévképzeteket fedez fel. Ahogy a Teremtett világ sem képzelhető el a világban összetartó erő nélkül. A racionális tudati reflex is sugallja, hogy a rombolás sem fenyegető, mert minden áthárítható, és a világnak nincs is ura. A közösség magát pusztíthatja el, éppen ott, ahol eluralkodott a civilizációs kényszer. Az a pillanat, amikor Máriára néztem, behívott ebbe a világba. Valójában beszélni kezdett, és a megszólítható világban találtam magam. Ott, ahol a civilizációs kényszer kényelmesen elismeri a közös bűnt, ami áthárítható is lesz. És ezért létezhet a háttérben a sötét erő, ami sorozatban elfeledi, és nem vállalja magára a személyes tévedéseket a szabadság kiégetett csarnokaiban, ha hazug módon abszolutizálja sajátjaként. Te az én bűnöm vagy mondta, akinek azt válaszoltam, én a vétkedben vagyok bűnös. Aki nem tartozhat ide a sötét térbe, mondta a világ, az hazug marad. Ezután házasságot kötöttünk Máriával.
Amikor a kis tévedést tudomásul vehetné az ember, de kényelmesen áthárítja, akkor már a gyilkosságot is át fogja hárítani a rendszerre. A néma kényelmes álláspontját egy gyakorlati példában kérdőjelezi meg a világ maga. Ha elkezdi gyermekségét, gyermekeinek naiv fiatalságát a múltban látni minden nemzedék, akkor a világ önleleplező történetét látja, amikor elveszti a fogadott gyermekség képzetét. Ez a nemzedék, képtelen új felnőtt életet táplálni, ha maga is felnőtt. A Teremtő látta a kezdeteket, a mélységeket sötét vizeit, mely felett már akkor a Lélek lebegett. És nem hárította a Lélekre a rendszerhibát, ahogy ez a nemzedék kérdőjelezi meg a világot. Ki lett szólítva a világ a teremtésben a sötétségből, amikor az Úr felöltöztette. Mikor Mária a világ szellemei között igent mondott, én is beszélni kezdtem, felöltözve meghallottam Máriát is. A befogadott az első szóra vissza tud kérdezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése