14. üzenet. Leveszi a szó, az arcát takaró fátyolt.

Még nem terjeszkedett túl a gazdátlan vegetáció, láthatók a gazdák engedélyével a civilizáció gyümölcsei. Ami értelmet nyert, az most újjáalakul, a figyelmeztetésből biztatás, a biztatásból figyelmeztetés lehet. A kívánatos szavak, és helyesnek mondott cselekvés iránya az engedetlenség kisszerűsége, mint eddig magyarázza fátyla mögül, amit még kevésbé tud megváltoztatni, mint korábban. Ez már látható, és a körökbe szorult emberek is látják, hogyha vélnek látni valamit úgy, mint ami majd lesz, akkor láthatniuk kell azt is, ami volt. A teremtett világ nem múlt el, és a korszakok határai kellene vizsgálni, hogy a hamis egység mit tett nevetségessé, és láttató alakjai miként működtek személyében. A készséges, és még inkább fél-kész világ, most a boldogság apostolának fátylán keresztül egy korszak elején újra megszólítja, mégis valójában a korszakokról is beszélni fog, még ha fel is kel ellene a világ. Mert akik nem látták a közelmúlt, és a a régi korok homályos elfátyolozott szavai mögött a személyest, most a cselekvést kifejező szavak miatt mondatok formálta homályos részleteket látva leveszik fátylaikat és rákérdeznek az Igére. Rossz ház elejét rossz szó ne érje.

Az Identitások léteznek, a keresését a saját identitásra is kiterjesztő felszabadító lesz. Az Egzisztencia és Lélek hordozása, együttes meghatározottsága már személyes belátás eredménye. Az egymást feltételező két fogalmat nemes utódok együtt értelmezni várható jó kimenettel, ha nem akkor háború lesz. Ugyanis a periférikus tudatba szoruló egyéni lelki dráma és közösségi egzisztenciája az embert minden esetnem megrostál, amennyiben állapot-béli kötelességeit ellátni akarja. Mert a királyságában Egységben mutatkozik meg az Egy, és talán az anyag világ sem állítja ennek ellenkezőjét, amikor kiszabadul a nagyvilágba, és bevonul cellamagányába.  Az első isteni kötött szövetségben, az eszmélet homloktérbe ott van Noé története, vagyis az özönvíz büntetése, és ott van Isten ígérete. Az ígéretet, hogy nem lesz ilyen büntetés többé, hogy a kipusztult emberiség helyett, az új és nemes nemzetekben való újjáéledés jön a Bárkából történt kivonulás után.
.
Tehát a Bárka cellamagánya után szabadulás jön a népekre. Így „Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” Lássátok meg, az apostoli küldetés természetét: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!” Az apostolok bárányként, tehát minden földi hatalom nélkül, a népek közé vannak elküldve, ismerik nyelvüket és nem aggódnak, mert velük a Lélekhordozás ereje, a megújulásban, ami megtanítja őket, hogy mit kell mondaniuk. A beszéden a megölt bárány szava által a „sivatagba kikergetett” bárányok a befogadók, az „igaz ember” és a „próféta” jutalmát kapják.

Római Péter, a boldogság apostol, már tudja, hogy a hitkörökben a hamis egység, és nevetség bábja amikor megmutatkozik meg is bukik. Tanítvány a befogadásra képes ember, megtérő és térítő királyi természet, akinek kis időt várnia kell a megértésben. A majd látható fátyol lehull minden szóról, és ami takarja, nem fedi majd. Egybe fogva és egyszerre, levetkőztethető a kultikus régi hit, mert korszakokban mérhető az idők vége, ugyanis a profán világ megméri az éllapot-béli tetteket mértékkel. Nem azért hallgat el a vádló, mert bűntelenek a vádlottak, inkább azért, mert nem maradnak befogadók a magukat befogadóknak mondók, és a halál ezután azzá lesz, ami. A fedetlen, és kendőzetlen Egység, Istennek élő szövétneke által, a körökben rámutat még Izsák örökségére, épp a próféták által, és Izmael örökségére az igaz által. Aki a hitetlenséget vádolja, maga is hitetlen. Vagy fordítva nincs új világvallás, ahol a híveik köreiben rendnek számít a kirekesztés, paradicsom látszólagos egysége. Ahol büntetés van hazudva, ott a vád is hamis. Aki nem hisz a világvallásban ma, mert igaz, és az igazság elfogadásában jeleskedik, az a régit se mondja hamisnak, mert lesznek olyanok, akik a prófétai szót elfogadták majd. A köreiben nem gyenge új világvallás szavait nem visszhangozza semmi, csak a szavak, amiket halálos fátyol takar.

13.üzenet. Lássátok a szavakat.

Tudom ma már a növekedésről, hogy nem az oly kitüntetőnek látszó civilizáció öröksége, és csak a kihívás eseményével hoz kapcsolatba, ami a felnőttségben az egzisztencia és lelki erő érlelődése. Közel az idő, ami olyan világképet kínál, ami még megfelel a gyermekkor önértelműségének, vagy következik abból. Mégis a megtérés eseményéhez hasonlóan a fél-kész világba szólít ki, ahol a még belebeszélni tanító önértelem „diadalát” felcseréli az „egységesen egyszerű”. A közeli jövőt kíséri a kiszáradt világban élve, a készség látszata, amit megtudunk, hogy nem csak forrásaink apadnak el, de tűz is fog pusztítani. A kövek beépülnek alapjaikba, és a növekedés félig égett fáit hordják a még áradó folyók a tengerbe. A vizek már nem a forrásból, hanem a kopár hegyekből zúdulnak alá. Az Ararát magasából az égés nyomai látszanak, és a tetők burkolata sem látszanak, mert ami fent volt leesett, az élő kövek is üres medencékben növesztik a bennük vetett magot. Hasonlóan a lelki drámák, nem lesznek beszédtémák már a periférián, és a tudat tisztának véli, ami töredékes természetű. Lesz kiszólítás, mint kezdetben, fényességbe nézve lássátok a szavakat. Lássátok a szavakat, mert ahogy a világba hívás megszólító volt, és amilyen töredékes a vége, a megtérés is töredezett, és ha a növekedés kezdete, érzékeli a képeket és a hangokat, olvasva cselekedjétek azt, aminek sikere ma lehetségesnek látszik. A világ lelki drámákat él meg, amit képekben és hangokban vetít ki. Ne higgyétek, hogy a drámákban játszotok. Oda törekedjetek, amiben benne vagytok, ha csak töredékes ismerettel is, az Egység királyságában állapot béli kötelesség van, és a készség is kell.

Megtérés előtt már az Egy tekintete előtt voltam, az Egy folytatódó látomásai addig tartottak amíg a múlt idő köszöntött. Az Egy kegyelme mellett engedelmesen a „civilizációt” akartam megtalálni, miközben hazug létezését ismertem, félrevezetett, és kinevetett a hátam mögött. Személyes önmagát még nem mutatta meg. Most tudom, hogy látásban régen ismerem az embert, a bűnök zsoldját lelki drámáikat. Megtérés után kezdett a hazug nyíltan támadni, ilyenkor a kicsinység tudati ereje tartja meg a cselekvő embert. A bűn zsoldja, hogy amikor a gazdag vegetáció túlterjed gyümölcseiben a hasznosság, a környezeti tisztaság keretein, gyümölcsei elvesznek, láthatatlanok lesznek. Láthatatlan lettem, amikor már új beszédeket hallottam, de leírva ezek képtelenségnek látszottak, a civilizáció útólért. Nem mondtam ki ezeket a figyelmeztetéseket, amint azt kellett volna, így ért véget egy korszak.

Ma tudom, hogy a még egy körben lévő emberek látják egymást, vagyis látni vélnek valamit, ami elmúlt. A teremtett világ nem múlt el, csak egy korszak. A hamis egységgel a nevetséges összetartás múlt el. Van még készség, de a fél-kész világot, már a szavakat látó apostoloknak kell egy korszak elején újra megszólítani. Ha nem halljátok őt, hát lássátok meg a régi korok homályos szavait, és kérdezzetek rá az Igére, ami mutatja a cselekvés irányát. Ismeretünk töredékes marad, de nem csap be.

12. üzenet. Csodálatosan megszólíthatók vagyunk.

Csodálatosan megszólíthatók vagyunk. Szándékával egyezően kiszólíthatja a világ, bevonja, és el is taszítja az embert, bizalmát megvonva rabszolgasorba kényszerítheti. Kétségtelenül megszólíthatók vagyunk a fél-kész világban. Ha szólítja a halott világ a halottjait, a sajátjainak visszaadva, és épp azzal kerül fény a jogfosztás természetére. A katonáját hazaküldi a kiképző, környezetét nevelje tovább. Az Emberfia is kiszólíthatja a holtat, így: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. A néma katonát is életre keltheti az eszme, és beszédre fogja, épp abban a világban, hova gyerekként csöppent. Amikor az elme rejtőzik a halott világba, az diabolikus tett, mert amikor hatalommal jelenik meg, akkor már kétarcú marad. Amikor kiképzett katona lettem, meg akartak ajándékozni az katonaélet örömeivel, és mehettem volna háborúzni örömmel. A halott valódi feltámasztása, aminek megtérés a neve, ellentét a világ halálos szólításában. Megszöktem a katonaságtól, és boldog elitélt lettem, érthetően nekem kellett viselnem a következményeket, mert nem fellebbeztem a félkész-világban eljárásjogi hiba miatt. A halál felé mutató tudati anyag a beszédre szólítás aktusát, tévesen a humánum nagy lépésének szereti nevezni. Felnőttnek nevez a beavató és elfelejti hozzátenni, hogy „kinevezését” felfüggeszti. Civilizációnak nevezett humánum szólító követelmény, és persze az is, ha visszavonhatóvá nem tenné a valóság a kapott jogot. A megölt bárány, az elveszett bárányok új jogát adja írásba. Ez a visszaható okságban felfedezhető, amikor az elveszett mondhatja, hogy „van kegyelem”, ha a megismert megmentő élete az új írás hitele.

A hazug mondja, nincs visszaható okság, és „nincs kegyelem”. Sokan vélik igaznak az ember önfelszabadító képzetet, hasonlóan kiképzőiknek önértelmű világképéhez. Nincs már próbatétel, úgy érezhetik sokan, mert a bárányt kiűzték a sivatagba, a mindhalálig szó már múlt időben is áll. Az egyéni világkép ezért büszke civilizáció, mert egységben marad az eggyel. Csak a visszakérdezésnél, mikor szembe fordul a hatalommal valaki, akkor látja meg az „önfelszabadítás” valódi természetét. Jó harcostárs persze az új világvallásban az „engedetlen” is, ha „szabad hazugként” az „engedelmességi” nyilatkozatot aláírja. A „szabad engedetlenek” sivatagjában csak a kiűzött bárány, és a leölt bárány lehet szabad, amikor új szabadságlevelet kap.

11. üzenet. Beszéltem hozzád.

Beszéltem hozzád, és nem válaszoltál. Izrael elveszett juhait kerestem, de az írások közben beteljesedtek, és megláttam, ezeket a juhokat, és közöttük magamat. Elveszett lettem, az elveszettek között. Akik elveszettek azokat már nem szólítom, ott vagyok közöttük. Ki vannak választva azok, akiknek dolguk a beszéd. Ezt a medence, ahol állok, üres. Nem tölti meg víz, szétfeszült a kiszáradt föld felettem visszhangzik a kövek halk szava, máshol a forrás dicsőíti az eget.

Odahagyhatjátok a bárkáitokat, a csatahajókat, téveszméiteket. Sátrakat sem kell verni már. Azok, akik elveszettek, a felhők között találtak csónakot, csak a nemes kő a jó. Az élő kövekbe ültessetek, mert ezeket, amikor szétverik, megsokasodnak. Ilyen lesz a föld, kövekbe ültetett ma is látni, mert ma is ilyen. Meglátjátok, amikor a tengerek, a vizekkel együtt, mint a források is, majd beleszaladnak ezekbe az élő kövekbe. Ablakaikat befedhetitek kartonnal, a megfogyatkozott nézelődő emberek. A nemes vessző el fog égni, metszhettek belőle, és ha maradt benne erő, gyökereztessétek. Az élő kő a földet elárasztja, és a megmaradó kövek érthetően fognak beszélni.

Amikor beszéltél hozzám, és ezeket a köveket hallottam. Leírok még néhány dolgot. Szabaduló levelet kaphat tőled is az elveszett. Hogyha megtalálja, ami veszendő, emlékezni fog rád. Figyelmeztetem, aki tudja kaphat majd más szabadító levelet is, olyat miről nem hihető, hogy betartva lesz benne az adott jog. Vissza fogják vonni, amit adtak, de ami a keresésre vonatkozik, az megmarad, elveszettek figyelmezzetek.

Ami az írásokban beteljesedett, az a szó tetté lett. Megcsúfolható a szó teste, amint a tett, és ami abban van elrejtve, az nem található meg. Így van a hitetlennel is, és a hívővel is, ahogy Istent sem találják meg ott, amiben el van rejtve, úgy nem találják meg Istent a lerombolható testben, akik ellenségei az anyagnak. Mert beszélt ugyan hozzám, aki nem hallottam, amikor azonban bennem beszéltél, akkor meghallottam. Csak az beszél bennem, aki hozzám tartozik. Az írás, és amit kaptam, az anyag akkor lehet az enyém is, ha elveszett vagy megtalálom. Amikor beteljesedett Noé hite a szövetségben, nem kérdezett már. Mégis, ami le van írva az előhozta a kérdéseket. Kik azok, akik ki vannak választva? Azok, akiknek dolguk a tett a beszéd után.

Az írásban itt akart megjeleni, mert közel van, és már el is érkezett, a boldog apostol ideje. Beszélni fog, az írással sem kerül ellentétbe. És beszélek róla én is. Leírom nektek, hogy ami beteljesedett, az már az emlékezet. Az apostolokra, az írásban olvashatóan, a hit másik fejedelmének, Ábrahámnak testéből származó örököse is lettetek az írás szerint, és Noénak, aki népek sokaságát nemzette tett szerint. Királyok származtak tőle, ahogy írva van az első szövetségben. Ahogy Sára fia, Izsák örökös lett, mert születése ígéret volt még a szövetség megkötésekor, Hágár fia Izmael is részese lett a szövetségnek. A kitaszított, elveszett és pusztába kergetett juhokra nem vonatkozott a szövetség, ezért kell írást adni ezen kitaszítottaknak, a nagy pusztulás előtt, hogy Mária születése is prófétai ígéret volt. Római Péter tud arról a másik írásról is, amit mindig ad, és visszavon a hazug hatalom. Ahogy megtalálta az eltévedt és elveszett juhokat, és Gazdájuk lett, tud arról is, hogy írást kellett adni a személyesen, megtérésben megtalált juhoknak is, hogy Mária gyermekei és nem kosoké az ígérete.

Péter Izrael eltévedt juhainak is pásztora, aki elhagyta már bárkáját, mint Noé és minden nemzet, aki már eltévedt. Az Egzisztencia és a Lélekhordozás még küzd a bűnnel, mert a szövetséget nem ismeri, ami a vízözön után lett. Az Egységet a Bárkán kívül fogják megmutatni a világnak, ahol nem sérül az Egy bizonyság. Hivatalos, aki beszél, ha a tett már múlt. Ma mégis Eljön az élő kövek és a Szentlélek beszélő kora.

10. üzenet. Egzisztencia és Lélekhordozás.

Mikor a lelkek Lélekhordozóvá lesznek, az egzisztencia feloldódik jegyességiben, ami később visszaható folyamat állomása, hitbéli ígéretre épült elköteleződés. A szolgáló én kenyeret és bort kap, szétosztva rámutat a kitáruló kapura, ahol a szolgasága véget érni látszik. A szolgálati törvény nem a szolgálat vége, a szolgálat jellegére mutat az ami a jegyesség természetében meghatározó, az ígéretre, ami lehet később kérdéses. A a Lélekhordozásra már nem vonatkozik az egzisztenciális ígéret. Önértelmünk vesztét látva kifordíthatja az ígéret szövétnekét, és felléphet lelkesen a hazugok ura. A tanító nélkül maradt népek ezután elszegényedtek, és az átfordított szövétnek ismerői már az egész világon hirdetik, hogy a megosztott teher könnyebb lesz ezután. Szövegük mindig egyszerű volt: „véget ért a kegyelem”. A kegyelem tapasztalata, amit a Lélekhordozás megsúgott az embernek, amit a vállalható tényként fogadunk, ma így is hirdethetünk: - „írva van. aki bűneinket magára veszi, az megszabadít, és az igazság lelkét megígérte annak szavát mint élő vizet ihatjuk”. Nagy nemzetközi hálózat sok halat ki akar halászni és elfedik, hogy számos csónakos van, akik megjegyezték valamiért a régmúltat, az emberi szegénység nagy erejét.

Igaz, hogyha a kis nemzeteknek tanítják a nagy hazug kegyelmét, a megsokasodott bűn háborúhoz vezet, és ha nem marad a nemzetekben meg a hit, akkor a nagynak már hiába hirdet kegyelmet a kicsi tanú. Ha a nagy kísértetét nem utasítja el a nagy, milyen örökség marad a kicsinek, ígéret szerint. A kicsi egzisztencia maradjon okos a Lélek terhének hordozása idején, ha olyan írást olvas, miben hallja a kis kövek szavát.

A csónakosok látták, ahogy a bűn tengerén hajózókat bűnre vitte a kísértet. A hegyek barlangjaiban lakó látja az elapadó forrást. A nagy kövezett terek alatt az apadó víz üres barlangokat hagy maga után. Ordít a süket önértelem, megszólalnak a kövek. A vád visszhangzott a természetben, amikor meglátta a világ Krisztusnak élő köveit. Támadva van minden vallás, mikor élő köveiket látják. Azt az Egy követ, amire eredetileg a tudat épült, a csendben fogjuk meghallani, amikor beszélni kezd. Az Egység köve eredetileg is építtető elem marad, és amikor volt benne hit, alapozhattak az emberek a tudományra és a munkás tudásra. Ma is élő kövek az élet hordozói, és mint ilyenek töredezettként is élhettek tovább.

Ha azt harsogja Egy kegyelemről a világ, hogy nincs kegyelem, elfogadja a világ. Mert a hazug személyesen ismét fonák módon szólal meg: „nincs kegyelem”, azt mondja. Az írások őrizik a titkokat, a hazug beszél. Valójában megfordul az igaz mondatok értelme, mert az élő kő botrány lesz, mikor az anyagszerűvé tett szellemvilág nem látja az anyagot már. Vagy fordítva, akit a szellemi világából átsegít a világba a kiterjedt tudati töredezettség megoldó képlete, annak hite nem fog reflektálni a saját, személyes és sajátos egzisztenciájára. Az írások talán beszélnek egzisztenciáról, mert igazságról, a hit természetének ismerete nélkül is jobb nem hallgatni. A hallgatás szegletköve a fordulópont. Mikor az igazság beszélőihez hallgatással csatlakoznak az igazság bajnokai. Írásból nem következik a szó, a mesteré sem, aki a fonák kegyelmi öröm hirdetőihez és az igaz hirdetők elhallgattatóhoz így szólt: „Mondom nektek - felelte -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” Aki tudja, értse meg.

Ha felébred a bűnös arra, hogy megtalálják sértett alattvalói, akkor előbb szárad ki teste, mint önértelmének igazsága. Hogyha igazolhatná is a bűne, a sértett elégtételt akar. Megmenthetné bűnöst a magában felfedezett belső kegyelmi erő, az önreflexió, de ennek ma már a sötétség határt szab. Egzisztencia és Lélekhordozás nagy kereszt, a két tényező fonákja együtt olyan teher, amit a környezetben, és a nagyvilágban sem lehet elhordozni megtérés nélkül. Amikor megtörik a hideg kő, ez lesz az üdvös kérdés, amire válaszolni kell. Kalkuttai Teréz anya, a Nobel díjas betegápoló megjelent a naplójában ír a „Jöjj, légy a világosságom!” című könyvben arról a belső sötétségről, és a fájdalomról, ami gyötört, mert maga is szenvedett életében a saját hitetlenségétől. Amikor megérkezett Kalkuttába, miközben maga is éhezett és koldulnia kellett, megszervezte a nyomornegyedek üres épületeiben az ingyenes étkeztetést. Majd a menthetetlen leprásokra talált rá, sebeiket kitisztították, az érkező novíciák, és nővérek egyre több nyomorgónak adtak rendszeresen ételt. A sötétség szentjének nevezett Teréz anya kicsi kő maradt, miközben saját hitetlenségével küzdött, leírása szerint, megetetve, és sebeiket megtisztítva több tízezer lelket vezetett el, talán épp halálukban, ahhoz a bizonyos kapuhoz, ahol neki is dörömbölni kellett. Etetett, sebet tisztított, nővéreket irányított, és koldult életében, munkája során.

9. üzenet. Ami a köztes megoldásban jelentkezik.

Nyilvánvaló, hogy nehéz tudás útján főként a világkép kialakulásának kezdetei felől közelítve írni az okosabbaknak a teremtett világról. Beszélni könnyebb és bátrabb is. A hit áldott vértanúit, és tanúságtevőit a beszédük miatt ölték meg. Voltak, akiket még azért sem, csak azért mert a gonosz hatalom védekezett, mikor hívévé tette. Beszélni is kell a megtérésről és a hitre jutásról, vagy igaz ígéretek beteljesedő valósága miatt hitre jutottról, mert az Egy Isten hit nem diabolikus, mint ilyen támadva van. Amíg a támadás okát meg lehet találni az vallásokon belül, mert az a nem megfelelő a túlméretezett hitvédelem hibája miatt töredezett, akkor ez egy tény. Legalább ilyen jelentős hiba, amikor a támadott vallások világkép ismerete nélkül egy másik vallást gyaláznak. Lassan ott tartanak, mint az egyszeri ember, aki azt mondja, hogy „barátaimtól mentsen meg az ég”, mert az „ellenséggel egymagam is elbírok”. A szemléleti felületesség miatt most nem teszem elérhetővé azt a három titkot, ami létezik, mert felírtam.

A célt tudom, és ezért nehéz magamat próbára téve, az Identitás kérdését erőltetni, mert az írásmagyarázat, és tudományos világ eredményeinek részletes, és egyidejű ismertetése bizonyosan nem vinne közelebb a célhoz. Ugyanis az átlényegülés folyamata közömbös a „tárgyilagos” világképben, ami inkább térszerű szemlélet, és sem a végén, de az elején sem jelent többet, mint az identitás alapproblémája. Értékelve a köztes megoldásban jelentkező válaszokat a gonoszság arra mutat rá, ami „feltételezés”, hogy az öntermészet nem hálózati hiba, inkább hatalmi kérdés. Ha a „hit szerinti világkép” kérdéses lehet, akkor összeomlik a gonosz hite, hazugság lesz. Az igaz, hogy csak Egy igazság van, és épp mert ígéret szerint teljesedik, a lélektelen halált nem lehet ígérni, csak hazudni, amit a hatalmi érdek rejtetten végrehajt. Erre mondja az írás, hogy az „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt”. A hatalom hasonlót hazudik, ha ugyanezt állítja, a kedves és pajkos tanítványnak. Szerinte kezdetben volt a bűn, mert az bizony tapasztalati tény, hogy kezdetben ez volt. Az írás így folytatódik: „és Isten volt az Ige”. A következmény jellege szerint már logikai válasz, miből következik, hogyha az Ige rámutat a mondatban a tényre, mert a cselekvésre mutat, meghatározó része. Valaminek az élén áll az, ami felé a jövőben az állítás folyamata értelemszerűen mutat, és a környezet csak következik ebből. Az Identitások benne élnek a környezetben, ami egy mezőben, a „fazekas mezején” horizontális, nem általános „messzeség”, vagy cella szűk civilizáció. Tehát állításom, vagy „közelítésem” az, hogy a környezet, és az Identitások egy köztes mező.

A második „közelítés” a megtérés ereje által mutatkozik meg. A tékozló fiút az atyai ház visszafogadja, mi több dicsőségébe felöltözteti. Ámen.  Ha a vélelmezett örökség a tékozlás kezdete és a bezáródásnak „köztünk” lévő valósága, akkor van az atyai házban egy valóságos lelki ígéret. A tűzoltó fenn alszik az emeleti készenlétben, és lecsusszan a rúdon, a földre, ha jelzés érkezik, és hőssé lehet, ha ki tud vonulni. Igen, és a tűzoltó vissza is tud jutni az emeleti terembe. Bezáródva is tud élni, megtér.

A tudomány remek megállapítása a legújabb kozmológia állítása, hogy az univerzum nyitott rendszernek kell lennie, és a térszemlélet „síkszerűsége” teljesül benne. Kimutatták, hogy pontosan 4% az univerzumban az ismert anyagi (atomi) csillagvilág, az „ismeretlen anyag” 24%., az „ismeretlen energia” 72% részével ez így 100 %. Ha az eseménysíkon gyorsulva tágul az univerzum. Még érdektelen, hogy mi az ismerten kívüli, ha most megállapítható, hogy nem az atomi világ kialakulása volt a kezdeti lépés, és nem is a „csillagvilág” megismert anyagára vonatkozik a „végső” ismeret. Köztes helyen van, pontosabban szólva ott kell lennie az „ötödik” elemnek. Az univerzum kora pontosan 13.7 milliárd év. És a folyamat-vizsgálat nem térszemlélet.

Mikor Isten „szerződést” kötött Noéval, az összes nemzettel az özönvíz után és megígérte, hogy nem ismétlődik meg az ítélet, a szivárványt helyezve ég és föld közé jelnek. Mikor megfeneklett Noé bárkája, és befejeződött előbb az eső, majd a felgyülemlett víz áradása, ami felemelte a bárkát, akkor Noé hite beteljesedett. A folyamat végén az állatok, valamint a „nemzetség” kijött az életmentő bárjából. Ekkor a büntetés erejének valóságát követte egy ígéret, az Ige természete nem lett feltárva teljesen, ám az összes nemzetre vonatkozó ígéret máig hatóan konkrét. A kezdeti és a végső titok egy folyamat Noé hitének beteljesedésével, és egy másik folyamatra mutat a szövetségben, épp ellentétes irányba, ami az összes nemzetre fog vonatkozni, a szivárvány ígéretében. A megtérés felé vezető irány a közeledés, Egy transzcendens létében az összes nemzet felé ki van nyilvánítva, épp az Egységben. Isten felfedezése tudományban feltételezés, a hit is lehet vak, a kegyelmi esemény azonban olyan folyamat felismerése, mely a közvetítő által lehet valóságos. Isten ma számos adományában, a rendkívül gazdag lelki szellemi, és anyagi világra árasztja ki Lelkét a kezdet és a vég között, a megtérés lehetőségét hirdető minden nemzetnek. Ahol a sötétség és a csillagok magánya egyszerre látszik, valahol ott volt a Lélek, aki teremtőre mutatott, és olyan király, aki szolgált. Az emberfia kinyitja urának kapuit, boldogan, minden léleknek az élet folyamatában. A Lélekhordozó egzisztencia önmagára tud csak reflektálni. Szüksége van a hitre a léleknek, ha létezni akar. Aki már létezni látszik, akkor erős lélek is terheli, és a hitét önmaga irányítani képtelen, szolgai alakot kell öltsön, ahogy az ajtóban megváltója megjelenik, ahogy a Noéval kötött szövetség is emlékezést ígért: „Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson. Ha a szivárvány megjelenik a felhőkön, látni fogom, és megemlékezem az örök szövetségről, amely fennáll Isten és minden élőlény meg minden test között a földön.” (Ter 9,14-16)

8. üzenet. A hit útján, a töredezett világszemléletben.

Fel lehet fedezni a teremtett világban szépséget, és még egy tevékeny kegyelemi attitűdöt is, azzal együtt, hogy láthatóan működnek, személyesen megjelennek olyan létezők, akik az „anyagi tudatot” kegyelmi lényegétől megfosztják hazugságokkal. Ha vannak „egy akarattal” cselekvők, a világi hazugság-folyamban, akik az etika, vagy a morál nevében „tárgyilagosan” a felismerhető irgalmasságot kegyelmi rendszerré, akkor ami szabadság maradna a kulturált cellavilágban az inkább karikatúra lenne. Sok kényszerítő képzet van a múlt fél-késznek nevezhető kultúrájában, ami hazudja az irgalmasságot.  Az általános cellavilág, a „tudati anyag” talán rákérdez a teremtett anyag létezésére, mégis érthetővé teszi, hogy magát az anyagot is képes elpusztítani. Ezért jellemezi magát elemi létezőnek, aki a büntethetetlenség képzetét legalizálni tudja, hogy háborús vakságra épít, vagy kakaskodik memóriánk látható törmelékén. Az önértelem diadalát hirdető túl nagyra nőtt gyümölcsfáiról az eladhatatlan termést, ha csak képzeletben is, és amit nem tud elérni az „önfelszabadított” anyagi tudata maga fölött, a termést akár a fa gazdájának adja el az „urnasoron” mélyen hűtve. Szabad akarata mese, aki a veszélyt látja, mégis a hamis egység töredezett látszatán él. Hallásból van ugyan a hit, azután tovább növekedne, már majdnem naggyá, mikor már emlék lesz. Magától nem tudja, vagy akarja megújítani a hitét az, akit hitegettek. A múltat keresve az élő Egy igazság, magát a merengőt helyezi a memória törmelékeire. A hit az ígéret Országa folyamatai megmerevedhetnek, holnap is fél-kész marad. A lehűtött világot megújítva látható tüze, ami önmagából következik, és az is, ami eredetileg a hit gyümölcse volt, vagy a hitből táplálkozott, amíg élő volt.

A világkép távlata, hogy a közösségek elfogadják a különböző kultúrákat, és az egységes emberképet, ami ellenőrzi a kiterjesztheti szabad akaratát. Csakhogy amikor megtalálja önmagában a sokakra jellemzőt ez egy, akkor megtalálja őt, a részlehajlás férge is, ami pusztítja a szapora többivel a termő ágat. Ha a fák egyes ágai épek még, másokat kell levágni, míg érdemes. Erről van szó, tehát, amikor a szabad elv töredezettsége látszik a memória rendszerében, felismerhető, hogy a rendszerből is következik a hibakövetés, vagy inkább a komplex létező megújító szándéka.

A kisközösség nem világvallás, ha benne hiányzik valami, ami kívül már megvan akkor az a hitel. A hit következhet a felismerésből is, ha bekopogtat hozzánk az Úr. A kopogtatók nem csak a környezeti Identitások, de azok is. Ha kinevetjük a tűzoltót, mert sokat alszik az emeleten készenlétben, mit mondjunk, ha lecsúszik a fémrúdon a járda szintre, és rögtön hősként érkezik meg a járművön a bajban lévőhöz. Bizonyára hős is, pedig házon belül tanulta meg a nagy titkot, ami abban áll, hogy a fent és a lent köztes világából csak közösségben, és megfelelő eszközzel tud visszajutni a köztes világba. A hit is köztes világba vezet, mert onnan építkezik a közösségi viszonyokban tovább.