5. üzenet. A kegyelem még érthetetlen.

Ismeretlen a kegyelmi esemény abban a fél-kész világképben miben benne képzeli magát a civilizáció, amikben hazugságokkal érvelő hatalmi logika, megbukott. Mert, ha egy ember bűne, mint elkerülhetetlen vétség később személyessé válik, akkor ami összefogja a munka-közösséget, az szét is választja a tudásban. Ez a fél-kész anyagi világ a késznek látszó tudati képet, már halottá tette, amiben valóban hasonlít egykori önmagára, mikor veszélyes ellenséges szándék lesz a bűn által szerzett közösségi jog. A civilizáció lépcsője, ezért nem tud a gyengétől az erősig épülni, mert a tudati anyagban, ahol már minden önmagával hasonló, ami nem keresi a kegyelmet. A kegyelmi esemény a vakság és süketség mellet, társul az ígéretek világában. Isten szabadítást ígért, visszhangzik ugyan a tudatban, hogy valóságosan létezik szabadság, nem ignorálva inkább, mint egy visszhang elenyészik, és erőtlen lesz ismét. Történhet valami az új anyagi és „közösségi” világban, amelyben sokan új „világvallást” látnak. Egy folyamat igen, és az ilyen elvezet a végéhez, a világ anyagi felszámolása közelsége miatt. Ha „kikezelt” lelki dráma gyökeret ereszthet újra a hamissá tett rendszerben, amit egy komplexnek látszó, de végtelenül egyszerű elv irányít. A - Valós és Imaginárius (képzetes) elemeket figyelembe vevő - komplexitást felfedezheti ismét a kétnyelvű kommunikációt. Az ősrégi, és kísérteties rendszer is érvényes a teremtés előtt és a vég után az időben, és ott is ami az időkben ma megvan. A kozmológia hivatkozik, már igazolt és kutatott tényre, hogy az „anyag” és az „energia” ismeretlen formái léteznek valami módon. Ha elfogadjuk az önfelszabadítás helyi értékekben csalóka, egyebekben meg téves leíró nyelvét, úgy tudjuk képzelni, hogy már ismerjük a kommunikáció nagyon komplex, mert képzetes, még nem valós elemeit. Ha azt sugározná a csatorna, hogy „átemelt” a komplexitás önmagába valamit, akkor úgy gondolhatnánk mintha az "átemelő" nem a szennyvíztisztító lenne. Valahogy így: "Az egész képben minden részlet beszédes, mint az „átemelő csatorna". Valójában az egyszerű jegyességre lépett egy másik egyszerűvel, és közösségi folyamatot generált. Csakhogy a „világvallás” egy „támadhatatlan” komplexitásként akar uralkodni személyesen, és „megelőlegező jegyesség” helyett „civilizált” világelvet hirdet, itt ami nincs meg a környezetben, az házhoz jön kedvezményesen. Bekopogtat katonaként, vagy a hitető „nyelvezetével” ugyanúgy, mint jogvédő és visszhangozza, hogy aki enged a cellalogikának, az nemzetközi képalkotó lesz. A kegyelem ismeretlen az anyagi tudatnak, ha "képviselője" jegyességéről nem tud, az időkben azonnal esketni akar. A fél-kész világképnél tartok, már szép, töredezett utakon küzd, de már ki tudja tenni az akadályjelzőt a csatornánál.

Természetes, hogy a kegyelem jelenlétét a fél-kész világban az ismeri fel, aki eljut idáig. A kegyelmi folyamat felismerhető, amikor ki fogja terjeszteni hatását a kicsire a nagy, és a kicsi is hatni akar a nagyra. Itt könnyen záródhat be a tudati világban, aki kooperál a felismert diabolikus vagy az isteni kegyelmi természettel, mert ami az ígéretekben megjelenik, annak tudati megfelelője racionálisan a fél-kész világban a vég felé vezető út közben ismerhető fel. Vannak választások a jegyeségi ígéretek között: "Istent imádd, és csak neki szolgálj. És szeresd felebarátod, ahogy magadat". És egy kérdés: "Ki az és Istenem, és ki az én felebarátom". Az ember, aki felismeri az anyag átalakulását az ismeretlenben, a tudatban vagy lélekben megjelenő anyagit, világképe az ismeretlen energiát is felismerni - így gondolhatja a kérdező. A válaszadó hallgat, mert van ígérete. Az egyik elme ezt hallja: - "Enyém vagy, ma nemzettelek téged". Lehet hallani, eljutni ismét a komplexitás valódi bonyolultságának befejező leütéséhez, de ez nem kész világkép lesz, hanem a megismert ismeretlen része, annak természetének ismerete nélkül. Sokat, ha keresők lesznek, olyanok a fél-kész anyagi világban, mint a kísértetek, akik nem találnak hitet egyedül. Az Egységben fel nem ismert jegyesek „elveszett” gyerekként, és „megtalált” gyerekként sem tudnak élni, mert a világban a többi között a legjellemzőbb jegyet, a kegyelmi jelleget elfogadni, vagy helyesen felismerni nem tudták. Jegyesi ígéret lehet, hogy nincs kegyelem. Egybe egzisztenciánk nem tud behatolni, ha az Egység éltető kovásza nem jó, ha az ígéretet megváltoztató közösség azt állítja, hogy kovásza a régiből van. Az Egységben Egynek énekel a régi én, talán kíséri hangját az első szeretet érzése, annak hangszerén valaki.

Civilizációs eszme nem jó ha olyan vonatot indít el, aminek menni kell hidak nélkül! Ha majd kilövi rakétáját a hadiárva, vagy Mariska néni főtt tojása kemény lesz, akkor a természet megmutatja, ami jellemző rá. Aki lelki erejét akarja gyakorolni ne feledje az irgalmasságot, ez egy esély marad, ha az egzisztencia kritikus jellege elenyészik. Jézus anyja Mária, elfogadta, az értelmében a felfoghatatlan kegyelmet, hogy egy szellemi lénynek, egy angyalnak a szavát, ígéretét. Nem ismert férfit, csak jegyese volt, és fogant, világra szülte a Fiút Betlehemben. Csak úgy lehetett, hogy kegyelemmel volt teljes, és elhitte, hogy ez lehetséges. És valóban felnevelt egy fiatal gyermeket Názáretben, aki harminc évesen felolvasásra jelentkezett, és beszélt is a zsinagógában, életében először, mert szokás szerint csak akkor tehette, amikor harminc éves elmúlt. Felolvasta: „Az Úr lelke nyugszik rajtam” kezdetű prófétai írást (Iz 61,1-11). Szóban kimondta, hogy az írás beteljesedett, mert így lett az ígéretben jegyes. Küldetésével igazolta mindazt, ami le volt írva. Azt is beteljesítette, hogy elküldi tanítványainak a Szentlelket, ami rajta volt, ami vezérelte. És valóban megtörtént így az is, ami az írásszakasz utolsó mondata: „Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert kisarjasztja a veteményeket, úgy sarjasztja ki az Úr az igazságosságot, és a magasztalást, minden nép színe előtt”.