Az profán kommunikáció infantilis változata a ráció hatalmát az önértelem osztható ellentmondásaiban véli elfogadni. A tudat eredeti forrásainál ébredhet arra is, hogy a gyakorlatban megsemmisítheti, aminek alárendelte magát, amit megoszthatónak vélt. Vagyis az anyag és annak formálója a közösség terében felismert feltételt teljesít azzal, ami a történet folyamatában rész szerint van meg. Ahogy a gyermeki elmében is megjelenik a pusztítási reflex, mikor még nem hatalmasodik el, viszont a környezet tehetetlenségét indikálja, és ezzel együtt lesz a jelenség tárgyszerű. Rendszerint késve, egy lelki dráma után történő döntés helyezi a lelki vagy tudati erőt az anyag fölé. Vagy az önértelem szánalmas módon épp saját világába vetíti bele azt, ami a környezetben elfogadott, és paradox módon feloldódik egy tágabb közösségi modellben, a racionális világának határán túlhaladva. Az információ a történési folyamat kialakult világába az alanyi tudattal is beléphet, ha tudja lelki erejét megfelelő helyen kezelni, vagy sajnálni kezdi magát, mikor a szakrális kommunikációt, annak helyi kultúrkörét befogadás helyett uralni akarja. A személyes én közösségi, az alanyi lét informatív. Aki nekiront sértetten az anyagnak, többnyire régi környezetbe lép, mert amivel szembehelyezkedik az adott helyen a közösségi ígéret. Az racionális tudat akkor ordít fel, amikor ráébred, hogy mennyire szegény, mert nem ad az elmének nagyobb kanalat az élet élvezetéhez. Az anyag lázadása lehet egy esemény, valójában azonban az abszolút szeretet komplex világa iránti vágyakozás kezdeti jele. Még az alanyi éhséglázadás gyermeki jellegű, megjelenik saját világában, a felnőttkor bukása. Amit leírnak lelki sérülésként, később személyes értelmezést nyer, ez nem felfoghatatlan. A szakralitás kegyelmi esemény iránti lelki vágyat a rációban már meghaladni látja, és a történés önvédelmi értelmet nyer. Ami rosszabb amikor a vallások összemosni akarják a profán kommunikációs térben a kultúra inflációját a szakrális időkkel. A visszavezetés nehéz, amikor a valódi éhségben védekezve, a tudati túltápláltságban utánozzuk a kulturális rációt. Ha lelki nyugalom miatt az agy kizárja az éhségérzetet a tudatból, akkor az védekezik. Ok nélkül az oktalanra célozni nem akarok, amikor az elme megkövesedik, mert a véget érő jelenben csak a jövő története lehet folytatás.
Tagadhatatlan, hogy valós az anyagi tudat éhsége komplex, és az abszolút létezőre tekint a gyökeresen eltérő lelki éhség, vagy a tudati éhséglázadás értelmezésében a történeti folyamatosság nem mindig térben nyilvánul meg. Amit a rendszeresen anyagiba forduló világszemlélet hatalmi, vagy ön-felszabadítási kérdésre akar válaszolni, ott a tudati erő más gyökereket ereszt, mint a lelki erő. Amit az önértelem ma még átláthatatlanak mond, később a gyakorlatban eltérő gyümölcsöket hoz. Felismerhető, ahogy az is, hogy csak töredékesen tud értelmes maradni az anyag, és átmegy időbeli folyamatosság világába a kérdés, ahol a közösségi időknek ereje van. Azt képzelhetem, hogy elpusztíthatnak, és magam is pusztíthatok, és a közösség is követi a hatalmi logikát, így töredezett marad az anyagról alkotott tudati képem. Az időben haladó ismeret szükségszerűen felfedezheti, hogy a rész-tudásban reflektálhat magára. Lelki erejében mutathat önmagára, és azért töredékes a tudati felépítménye, mert az abszolútban ilyen. Mutathat az anyagelvű racionális tudat felépítményére a reflexió, de a kultúrák veszélyesek, titkolni tudják létezésükre épülő hatalmi rend hazugságát. Ha a felépítmények háborúja folytatható, amikor a tárgyszerű világ megszünteti magát, akkor sem ér véget. Mert szellemben, vagy a tudatba mi épül be, és mi épül rá, kérdéssé formálható, mire válaszok adhatók. A kérdezés szabadságától függetlenül az anyag és a szellem kölcsönhatása komplex marad, mert a leírhatók mélyén ott van a mondatban, az Igében meghatározó kijelentés, ami az egységre mutató ígéret, mert a válaszokban is csak töredékesen mutatkozik meg a felépítmény, kegyelmi ígéretként. Nem igaz, hogy minden állítás kérdésként is megfogalmazható, mert ez csak a hazugságra érvényes. Ugyanis a többnyire hangos önfelszabadító szellem vagy nagyon korlátolt, vagy túlzóan szabados, és aki a lelki tényezőkről nem rendelkezik árnyalt ismerettel, csak árnyékos ígérettel. Az anyagi halálról, anyagi tudatról fogok tudni, de belemerülve, mintha értelmem nem kívül maradna, mégis felfedezem a környezeti Identitásokat. Általános a "közösségibe" elfogadó módon és kritikusan, mégis személyesen kell tagozódni. Ha nem lehet elképzelni az anyagi töredezettség mibenlétét, akkor miben látná meg abszolút létező tárgyszerűségét az emberi ráció. A töredezettség megszüntetésére külső eszközre lenne szüksége. Mi jelezné a periférikus környezetben lévőről, hogy arról beszél, ami azon kívül van. Csak akkor ordít önértelmének perifériáin, amikor vakot, vagy bénát lát, aki nem a rendszer része, ha önmagára mutat. Benne van a periférikus látás a rációban, mégis ordít, ha kívül is lehet. Ki fogja felismerni, hogy mi a teljesedni látszó ígéret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése